Vágólapra másolva!
Kiválasztotta a Miniszterelnöki Hivatal az ingyenes korcsolyapályát működtető céget, amely 55 millió forintért építi fel a műjeget. Idén kivételesen a Tudományos Akadémia előtt lesz a pálya, ahol három öltözősátor mellett büfé is üzemel majd.
Vágólapra másolva!

Az Event-Tech Kft. építi és működteti idén a Miniszterelnöki Hivatal által fizetett, de a látogatóknak ingyenes korcsolyapályát. A jég a tervek szerint december 23-tól január 2-ig várja a korcsolyázókat.

A pálya reggel 9-től este 9-ig tart nyitva, illetve egy-egy órára bezár - a karbantartás idejére - délben és 17 órakor. Lehet majd korcsolyázni karácsonykor és szilveszterkor is: december 24-én 15 óráig lesz nyitva a jégpálya, december 31-én pedig 18 óráig.

A cég nettó 54,8 millió forintért vállalta a rendezvény lebonyolítását, amely tartalmazza a létesítés, a működtetés és a bontás, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások árát is. Lesz három öltözősátor, ingyenes vécé, zene és hangosbemondó. A biztonságról négy rendező gondoskodik, és orvosi ügyelet is lesz a helyszínen.

Az elmúlt években hagyománnyá vált Kossuth téri ingyenes műjégpályát idén azért nem lehet a megszokott helyszínen felépíteni, mert az őszi demonstrációkat követően a rendőrség műveleti területté nyilvánította a Parlament előtti teret. A BRFK vezetése azóta sem közölte, hogy a minősítést meddig tartja fenn.