Kisfiával együtt lőttek le egy anyát Gödön

Vágólapra másolva!
Pisztollyal lőttek le vasárnap reggel egy fiatal nőt és gyermekét a Pest megyei Gödön. A rendőrség néhány órával később már el is fogta a kettős gyilkosság gyanúsítottját, aki otthonában megpróbált öngyilkos lenni. A férfi délután bevallotta a gyilkosságokat a rendőrségnek.
Vágólapra másolva!

Szülei házában lőttek le egy fiatal anyát és néhány hónapos kisfiát vasárnap hajnalban a Pest megyei Gödön. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) közleménye szerint vasárnap 4 óra körül érkezett a bejelentés, hogy egy gödi lakos lövéseket hallott. A helyszínre érkező rendőrök az egyik családi házban holtan találták Sz. Viktória 25 éves gödi lakost, valamint néhány hónapos kisfiát, akikre korábban több halálos lövést adtak le.

A nem sokkal később saját lakásán elfogott gyanúsított, a 26 éves, szintén gödi K. Ferenc több helyen öngyilkossági szándékkal megvágta magát - tájékoztatta az [origo]-t a rendőrség. A férfi orvosi ellátásra szállítása közben szóban elismerte a bűncselekmény elkövetését - olvasható a PMRFK közleményében. A gyanúsított gépkocsijának átvizsgálása során egy engedély nélkül tartott Parabellum típusú fegyvert is találtak a rendőrök. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatására indítványt tesz az illetékes ügyészség felé.

A késő délutáni órákra befejeződött a kihallgatás, a 26 éves gyanúsított részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett a gyilkosságokról.

A gyanúsított és az áldozat korábban együtt éltek, és a férfi a gyilkosság előtt többször is járt a megölt nőnél - tudta meg az [origo]. Lukácsi Zsuzsa, a PMRFK ügyeletese az azt mondta, hogy a gyilkosság indítéka valószínűleg szerelemféltés lehetett.