Múlt időben beszélnek az eltűnt házaspárról

Vágólapra másolva!
Megrázta a mezőszilasiakat a Prikkel házaspárnak az eltűnése, akiket pénteken láttak utoljára a faluban. Legtöbben már múlt időben beszélnek a párról, de sokan reménykednek még benne, hogy előkerülnek, mert mindenki nagyon jó véleménnyel van róluk. A helyi pletykák szerint a különös eset hátterében egy kölcsönügylet állhat. Az eltűnéssel kapcsolatban a rendőrség már négy embert őrizetbe vett, a házaspárt viszont továbbra sem találják.
Vágólapra másolva!

"Nem talál itt a faluban olyat, aki rosszat mondana róluk" - mondta érdeklődésünkre egy mezőszilasi asszony annak a házaspárnak a tagjairól, akiket pénteken láttak utoljára a Fejér megyei faluban, azóta nem adtak életjelet magukról. A falubeliek valóban csupa jókat mondtak a negyvenes éveikben járó párról: közvetlenek és segítőkészek voltak, anyagilag támogatták az iskolát és az egyházat is. Prikkel Tamás és felesége a falu leggazdagabbjai közé tartoztak, de ezzel kapcsolatban sem hangzott el szemrehányó megjegyzés a falubeliektől. "Nem néztek le senkit, segítettek akinek csak tudtak" - mondta az eltűnt házaspárral egy utcában lakó férfi.

Az eltűnt pár családi házánál megszólított fiatalember - akiről kiderült, hogy a házaspár kisebbik fia - először nem akart nyilatkozni, de annyit végül mégis elmondott, hogy szülei péntek délután indultak el otthonról, azóta hiába hívják mobiltelefonjaikat, nem elérhetőek. A 17 éves fiatalember azt mondta az [origo]-nak, hogy máskor édesanyja mindig telefonált, ha mentek valahová, de estefelé már egyébként sem nagyon mozdultak ki szülei. A házaspárnak még egy - 22 éves - fia van. Felkerestük az eltűnt férfi testvérének a házát is, de ő csak annyit mondott, hogy nem kíván nyilatkozni.

A házaspár eltűnése előtt döbbenten állnak a falubeliek, sokakat megrázott a hír, hogy péntek óta nem találják Prikkel Tamást és feleségét. A férfi fuvarozási vállalkozó, az asszony pedig asszisztensként dolgozott a rendelőintézetben, "ő volt a rendelő lelke" - ahogy a helyiek mondják. "Egész más volt ma a rendelés, a doktor úrnak is nagyon nehéz nélküle" - mondta az orvostól kifelé tartó asszony.

Fotó: Szabó Pál
A rendelőben is hiányolják az asszisztensként dolgozó asszonyt

A házaspárról szinte mindenki múlt időben beszél, mintha már nem élnének, de amikor arról esik szó, hogy vajon mi lehet velük, a legtöbben reménykednek. "Abban bízunk, hogy élnek, csak nem történt meg a legrosszabb" - mondta az egyik helybeli. Mások ugyanakkor azon tanakodnak, hogy a helyieknek keresőcsapatokat kellene indítani és átkutatni a falu szélén lévő erdőket. "Majdnem sírva fakad még a férfi ember is" - mondta a házaspárt régóta ismerő férfi.

A falubeliek körében elterjedt pletykák szerint a házaspár eltűnésének hátterében egy kölcsönügylet állhat. A szóbeszéd szerint Prikkelék 10 millió forintos kölcsönt adtak egy falubelinek, aki állítólag pénteki eltűnésük előtt jelezte, hogy törlesztené a kölcsönt, Prikkelék ezért ültek autóba és indultak a férfi háza felé - állítja néhány helyi. Azt a fiatalembert, akit a helyiek összefüggésbe hoznak a házaspár eltűnésével, a rendőrség valóban előzetes letartóztatásba helyezte, de azt nem közölték, hogy pontosan mivel gyanúsítják, mint ahogy azt sem, hogy az eltűnés hátterében valóban ez a kölcsönügylet áll-e.

A Fejér megyei rendőrség szóvivője nem kívánt reagálni a faluban terjedő pletykákra. Azt a korábbi információt megerősítette, hogy a házaspár eltűnése kapcsán négy embert gyanúsítanak személyi szabadság korlátozásával és van köztük két mezőszilasi férfi, apa és fia. Az elsőként őrizetbe vett 25 éves mezőszilasi férfit előzetesbe helyezték, hárman pedig őrizetben vannak. A pénteken eltűnt házaspárt továbbra is keresi a rendőrség.

Tiefenthaler Eszter
Fotó: Szabó Pál