Börtönbüntetésre ítélték a zsaroló rendőrt

Vágólapra másolva!
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték kedden azt a rendőrt, akit többek között zsarolással, emberrablással, hivatali visszaéléssel vádoltak. Belső információi felhasználásával a rendőr és társai egy sor esetben kényszerítették több millió forint megfizetésére áldozataikat. Előfordult az is, hogy fogvatartottak valakit, amíg nem fizetett.
Vágólapra másolva!

Két év hét hónapos letöltendő szabadságvesztést kapott jogerősen kedden az a volt rendőr százados, akit - további 16 társával együtt - emberrablással, súlyos testi sértéssel, zsarolással, hivatali visszaéléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádoltak meg még 2003-ban.

A Fővárosi Bíróság ítélete szerint az elsőrendű vádlott, Szigeti Sándor egy rendőrtársa, Lindenberger Tamás segítségével adatokat gyűjtött a kiszemelt személyekről, máskor pedig belső, büntetőeljárásokra, elfogatóparancsra vonatkozó információkat szerzett meg, és ezeket használta fel ellenük.

A két rendőr erőszakos bűncselekményeket is elkövetett, volt, hogy valakit színlelt rendőri akcióval megfélemlítettek és így kényszerítettek fizetésre. Egy esetben úgy zsaroltak ki több mint 40 millió forintot egy ügyvédtől, hogy élettársával együtt megkötözték, fenyegették és egy éjszakán át fogva tartották őket. Többször előfordult az is, hogy hamisított okiratokkal csapták be áldozataikat, egy több mint 30 millió forintos ingatlanügyletben ebben egy ügyvéd is segítette őket.

Olyan ígérettel is kértek több tízmillió forintot különböző személyektől, hogy közbenjárnak az érdekükben valamilyen folyamatban lévő büntetőeljárásban, elérik, hogy egyes ügyeket titkosítsanak, vagy diplomáciai mentességet biztosító okmányokat szereznek számukra. Az ítélet szerint az 1999 és 2001 között elkövetett több tucatnyi bűncselekménnyel a tizenhét vádlott összesen mintegy 100 millió forintos kárt okozott.

A tizenhét vádlott közül négyen kaptak letöltendő, négyen pedig felfüggesztett szabadságvesztést, a többieket pénzbüntetéssel, illetve közérdekű munkával sújtották, és csak egy vádlottat mentettek fel. Az ítélet tizennégy vádlott esetében kedden jogerőre emelkedett, ketten gondolkodási időt kértek, egy vádlott pedig felmentésért fellebbezett.