Újszülöttje megölése miatt ítéltek el egy nőt

Vágólapra másolva!
Hat év börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság azt a 21 éves kecskeméti nőt, aki titokban megszülte, majd egy nejlonszatyorban a családi házuk melléképületében rejtette el újszülött gyermekét. Elmondása szerint a csecsemő a szülés közben a betonra esett, a bíróság szerint emberölés történt.
Vágólapra másolva!

Kedden hat év börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a kecskeméti nőt, aki születése után nem látta el és nejlontasakban egy melléképületben lévő szekrény tetejére rakta újszülött gyermekét. A bíróság a huszonegy éves M. Edinát tizennegyedik életévét be nem töltött személy elleni emberölés miatt mondta ki bűnösnek.

A fiatal nővel - akinek korábban már született egy gyermeke - 2005. május elején akarata ellenére közösült egy általa csak látásból ismert férfi az ítélet szerint. A nő teherbe esett, de állítása szerint ezt csak később vette észre, és mivel úgy gondolta, hogy elvetetni már nem lehet, eltitkolta terhességét. Orvoshoz nem ment el, és semmilyen előkészületet nem tett a gyermek fogadására - derült ki az eljárás során.

A gyermeket 2006. januárjában a házuk hátsó udvarában szülte meg, aki elmondása szerint a "betonra esett". Később a csecsemőt egy gyerekkabátba burkolta, nejlontasakba rakta, s a ház melléképületében lévő szekrény tetejére tette. A családtagjainak nem szólt, másnap reggel a nevelőapja figyelt fel az udvaron lévő vértócsákra. Kihívták a rendőrséget, s időközben a a nő anyja megtalálta az újszülött holttestét is.

A vizsgálat során megállapították, hogy az egészségesen megszületett csecsemő a születését követő 5-10 percen belül meghalt, a halálát fejsérülés, agyzúzódás, a hideg levegő belélegzése és a kihűlés együttesen okozta.