Megsérthette beosztottjait egy magyar katona

Vágólapra másolva!
Várhatóan Magyarországon folytatják le azt az eljárást, amelyet egy Afganisztánban szolgáló magyar katona ellen indított a Katonai Ügyészség. A gyanú szerint az elöljáró megsértette egy vagy több beosztottját, de hogy pontosan mi történt, azt az ügyészség nem árulja el.
Vágólapra másolva!

Alárendelt megsértése bűntett miatt nyomozás indult egy Afganisztánban szolgáló magyar katona ellen - közölte Ács Tibor, a Katonai Ügyészség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére. A szóvivő a vizsgálat érdekeire tekintettel nem kívánt az ügy részleteiről szólni, így azt sem közölte, hogy milyen rangú katonáról van szó, és azt sem, hogy pontosan mit kell alárendelt megsértésén érteni.

Ács Tibor csak annyit mondott, alárendelt megsértését csak elöljáró követheti el, tehát valamilyen szintű elöljáróról van szó. A büntető törvénykönyv úgy határozza meg ezt a cselekményt, hogy "aki alárendeltjét emberi méltóságában, más előtt vagy feltűnően durván megsérti, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". A megítélés bűntettre változik, ha a cselekmény különösen súlyos vagy több alárendeltet érint. Ebben az esetben a büntetés legfeljebb három év lehet.

A Magyar Nemzet című napilap szerdai számában számol be a nyomozásról, és arról ír, hogy az ügyben elrendelt nyomozást feltehetőleg csak itthon tudják majd lezárni, mert nem utazott katonai ügyész a helyszínre. Az MTI is úgy értesült, hogy a távolság és a költségek miatt nem utazott a helyszínre katonai ügyész, ám minden alakulatnál van nyomozótiszt, aki az ügyészség utasítására végezhet nyomozást.

[origo]/MTI