Diplomáciai lépések a szemétügyben

Vágólapra másolva!
Hivatalába kérette a német nagykövetet Persányi Miklós, hogy egyeztessenek a Németországból érkező illegális szemét kérdéséről. A környezetvédelmi miniszter magyarázatot vár arra, miért nem történtek lépések a szemét visszaszállításának ügyében.
Vágólapra másolva!
Hónapok óta úszik szemétben a Kiskunsághttp://www.origo.hu/itthon/20061216hulladek.htmlOlvassa el az [origo] helyszíni riportját!

Hétfőre hivatalába kérette Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a német nagykövetet, hogy a Németországból érkező illegális szemét ügyéről tárgyaljanak - mondta Bakonyi Ágnes, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője szombaton. Mint arról beszámoltunk, december óta több mint négyezer bála Németországból származó, illegálisan Magyarországra szállított háztartási hulladékot találtak a rendőrök Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Pest megyében.

A szóvivő elmondása szerint a miniszter egyrészt tájékoztatni kívánja a nagykövetet az ügy jelenlegi állásáról és a magyar rendőrség nyomozásáról. Várhatóan az is szóba kerül a találkozón, hogy a német hatóságok miért nem reagáltak még arra a magyar hivatalos kérésre, hogy szállítsák vissza Németországba a hulladékot - tette hozzá.

Eddig 4700 tonna bálázott, vélhetően Németországból származó szemétről vettek fel jegyzőkönyvet több megyében, összesen 18 helyszínen a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi főfelügyelőség munkatársai.