15 év börtönre ítélték a Szlávy-per fővádlottját

Vágólapra másolva!
A "Balaton királyaként" ismert Szlávy Bulcsú megölésének ügyében zajló per mindhárom vádlottját bűnösnek találta első fokon. Az elsőrendű vádlott Wappler Lászlót - nem jogerősen - 15 év fegyházbüntetésre ítélték felbujtásért, ő azonban továbbra is ártatlannak tartja magát, és saját nyomozást folytat az állítását alátámasztó bizonyítékok után. Az ítélet szerint a két, alvilágban jól ismert férfi egy nőügy miatt különbözött össze, és Wappler elégtételt vett, amiért Szlávy megsértette férfiúi önérzetét.
Vágólapra másolva!

Ha jogerőssé válik a döntés, 15 évet kell fegyházban töltenie Wappler Lászlónak felbujtóként elkövetett, előre kitervelt emberölésért és kifosztásért - így döntött hétfőn az első fokon eljáró Pest Megyei Bíróság a Szlávy-per tárgyalásán. Wappler tagadta, hogy ő ölette volna meg a "Balaton királyaként" is emlegetett Szlávy Bulcsút. A férfit 1997. július 31-én gyilkolták meg, holttestét Wappler László barátnőjének XII. kerületi garázsában bebetonozták a szerelőaknába. 2004. január 23-án Wapplert a rendőrök akkor érték tetten, amikor éppen ki akarta bontani, majd máshol elrejteni a maradványokat.

Szlávy Bulcsú ismert alvilági ember volt, az ítélet indoklása részletesen kitért arra, hogyan irányított egy bűnbandát a Balatonnál, amely a parti településeken működő vállalkozókat fenyegetéssel és bántalmazással úgynevezett védelmi pénz fizetésére kényszerítette, és illegális pénzváltást is bonyolítottak. Nemzetközi körözés alapján 1994-ben elfogták a spanyol hatóságok, és a magyar állam kiadatási kérelmére átadták. Miután kiszabadult az előzetes letartóztatásból, Szlávy 1997-ben eltűnt, a rendőrség emiatt két évvel később adott ki ellene körözést.

"Az ítélet minden alapot nélkülöz, ezért természetesen fellebbezni fogok ellene" - nyilatkozta az ítélet kihirdetése után az [origo]-nak Wappler, aki tudósítónk szerint nyugodtan hallgatta végig a bíróság döntését. Mint mondta, azért volt ilyen nyugodt, mert ártatlan. Hozzátette: már akkor biztos volt abban, hogy el fogják ítélni, amikor állítása szerint a bíróság pont azoknak a tanúknak és szakértőknek a meghallgatását utasította el, akiknek a vallomása mellette szólt volna.

A később felrobbantott Boros áldását adta

Wappler arról is beszélt, hogy magánúton tovább nyomoz, tanúkat és bizonyítékokat gyűjt, és várja, hogy a fellebbezés után, "a következő bíróság majd kíváncsi is lesz ezekre". Az elítélt kijelentette, hogy jelenleg az egyetlen ellene szóló tény a tettenérés, és ezt nem is tagadja, de szerinte a bíróság csak ebben és "Szlávy alsónadrágájának a színében" biztos, amúgy az egész eljárás csak szóbeszédre épült.

Wappler László ügyvédje, Szíjártó Zsolt az ítélet több órás ismertetésének a szünetében az [origo]-nak azt mondta: tudomása szerint a másik két elítélt férfi is fellebbezni fog. Szíjártó egyébként úgy fogalmazott, hogy a 15 évet teljesen reálisnak tartja a vádban megfogalmazott bűncselekményekért, de nem az ő védence esetében, aki szerinte azokat nem követte el.

Bűnösnek találta a bíróság a per másik két vádlottját is. A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett emberöléssel vádolták, az ítélet indoklása szerint Szlávy egykori testőreként ő csalta a bűncselekmény helyszínére a férfit, amiért hétfőn hat év büntetést róttak ki rá. Tizenkét évre ítélték a harmadrendű vádlottat, Wappler alkalmazottját, aki főnöke utasítására - ahogy azt előre kitervelték - közvetlen közelről tarkón lőtte Szlávyt.

Hétfőn, a tárgyalás szünetében Wappler megismételte korábbi állítását, miszerint az 1998-ban, az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamásnak állhatott érdekében Szlávyval végezni. Az ítélet indoklása szerint azonban - amellett, hogy erre utaló bizonyíték sincs - Borosnak, és más alvilági csoportnak nem állt érdekében Szlávy kiiktatása, mert addigra a "Balaton császárának" hatalma jelentősen megcsappant. A vállalkozó ugyan próbálta folytatni korábbi életvitelét, de a balatoni forgalom visszaesése és megerősödő más alvilági csoportok miatt egyre kevesebb bevétele volt, inni kezdett és labilissá vált, tekintélye elveszett.

Boros Tamás azonban valóban tudott arról, hogy Wappler meg akarja ölni Szlávyt, és hallgatólagosan jóvá is hagyta ezt - derült ki az ítéletből, amely arra is kitért: a vállalkozó halála után Boros vette át Szlávy érdekeltségeit, és "az embereit is ő foglalkoztatta tovább".

"Énközpontú, nárcisztikus személyiség"

A bíróság hétfőn délelőtt a vádlottak és az áldozat személyiségének leírásával kezdte az ítélet indoklását. Wappler ellen jelenleg több más eljárás is folyik adócsalás, csődbüntett, sikkasztás és csalás miatt. A bíróság megállapította, hogy az elítélt a privatizáció környéki gazdasági ügyekben jártas vállakozóként a rendszerváltás után gazdagodott meg. Kapcsolatban állt a gazdasági élet szereplőivel és ismert politikusokkal is, és nagyon jó anyagi körülmények között élt. "Énközpontú, nárcisztikus személyiség, aki mindenkitől elvárja, hogy tisztelje a hatalmát" - így jellemezte a bíróság Wapplert, aki egyébként a tárgyaláson arra panaszkodott, hogy nagyon beteg, állítása szerint asztmás, allergiás, cukorbeteg és reumás.

A bíróság szerint az előre kitervelt emberölés hátterében is ez állt: Szlávy szexuális kapcsolatba került Wappler barátnőjével, aki erről azt állította, hogy nemi erőszak történt. Szlávy azonban másoknak dicsekedett is hódításával, magára haragítva ezzel Wapplert, aki úgy érezte, tekintélye és férfiúi önérzete is sérül, mert "közszájon forognak" a történtek. Miután Szlávy még beszélni sem volt hajlandó vele, először zsarolni próbálta, majd elkezdte kitervelni a gyilkosságot - áll a hétfői ítélet indoklásában.