Kivizsgálják a veszélyes soproni vonatozást

Vágólapra másolva!
Furcsa dolgokat művelt hétfőn az egyik soproni vonatjárat. Az egyik környékbeli állomáson elindult a szerelvény, miközben felszálltak rá az utasok, míg Sopronba érve tolatni kezdett leszállás közben. A szemtanúk szerint kész csoda, hogy nem történt tragédia. Mivel a kalauz és a mozdonyvezető egymásnak ellentmondó jelentést tett, a vasúttársaság vizsgálatot indított.
Vágólapra másolva!

Mint arról a szemtanúk a Kisalföld című helyi lapnak beszámoltak, hétfő reggel balesetveszélyes és érthetetlen manővereket hajtott végre a GYSEV soproni járata. Petőházán a szerelvény először a szokottnál előrébb állt meg, majd az utasok felszállása közben elindult.

A peronon várakozó 20-25 emberből csak néhányan tudtak felszállni vagy éppen felugrani induláskor, a többiek döbbenten nézték, hogy a vonat otthagyja őket. Sokan elkéstek közülük a munkából, iskolából, de mint a helyi napilapnak többen elmondták, a nagyobb bajnak azt tartották, hogy könnyen tragédia történhetett volna.

A Kisalföld cikkéből kiderül, ugyanez a járat Sopronba érkezve is veszélyes manőverbe kezdett. Itt - miközben az utasok szálltak le a vonatról - úgy másfél-két méter tolatásba kezdett a szerelvény. A történtekről azonnal írásbeli jelentést kért a mozdonyvezetőtől és a kalauztól a vasúttársaság vezetése, de mint kiderült, a két beszámoló egymásnak pontosan ellentmondó állításokat fogalmazott meg.

Edlinger Jánost, a GYSEV pályavasúti üzemigazgatóját az [origo] pont akkor érte utol, amikor a kalauzt és a mozdonyvezetőt szembesítették egymással. Az igazgató közölte, hogy a műszaki hibát kizárják, vagy a vonat vezetője, vagy a jegyszedő hibázott. Mivel Petőházán nincs személyzet a megállóban, Edlinger szerint a peronon az utasokat figyelő kalauznak kellett volna a tárcsájával jelzést adnia a vezetőnek a felszállás befejezése után. A mozdonyvezető szerint ez így is történt, a kalauz viszont állítja, hogy ő egyáltalán nem jelzett. Emellett a soproni tolatást is vizsgálják.

"Nagyon komolyan vesszük az ilyen eseteket" - közölte Edlinger, aki hozzátette: bár volt már ilyen eset az alatt a negyven év alatt, amióta ő a vasútnál dolgozik, ennek ellenére a büntetéssel példát kívánnak mutatni a többi vasutasnak. Mint mondta, a fegyelmitől a fizetéscsökkentéssel járó áthelyezésig több minden elképzelhető.