Nem terjedt tovább a madárkór Csongrádban

Vágólapra másolva!
Nem találtak újabb madárinfluenza-megbetegedést a Szentes környékén kialakított megfigyelési zónában az állatorvosok. A zárlatot továbbra is fenntartják, de úgy tűnik, a vírus továbbterjedését sikerült megakadályozni.
Vágólapra másolva!

Befejeződött a teljes baromfiállomány átvizsgálása a megfigyelési zónában, és sehol nem találtak újabb megbetegedést - közölte csütörtökön a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság titkára, Kaszás Mihály. Az állatorvosok a Szentes-Lapistó tíz kilométeres körzetében kialakított zónában található 18 baromfitartó telepet és az összes tanyát átvizsgálták, és úgy tűnik, a bevezetett rendszabályok, valamint a szárnyasok leölése hatásos volt. A térségben vadászok vadkacsákat lőttek ki, az állatokból mintát vesznek, mert valószínűsíthető, hogy ilyen madarak okozták a fertőzést.

A rendszabályok közé tartozik, hogy a zömmel csirkéket, kisebb részben tömőlibákat nevelő telepeken a szárnyasokat zárt helyen kell etetni és itatni, s különösen ügyelni kell arra, hogy ne érintkezzenek vadmadarakkal. Az állattartók számára azért is fontos a rendszabályok betartása, mert csak akkor jogosultak kártérítésre, ha mindenben eleget tettek az állategészségügyi hatóságok előírásának - hangsúlyozta a szakember. A 3 kilométeres sugarú védőkörzetet 21 napig, a 10 kilométeres megfigyelési körzetet pedig 30 napig kell fönntartani a magyar jogszabályok alapján - mondta Kaszás Mihály.

A madárinfluenza-gyanús esetekre egy vasárnapi bejelentés nyomán bukkantak az állategészségügyi szakemberek egy lúdtartó telepen Szentes-Lapistó mellett. Az elvégzett vizsgálatok szerdán igazolták, hogy a magas pathogenitású H5 típusú vírustörzs okozta a megbetegedéseket.