Számlagyárat lepleztek le a vámosok

Vágólapra másolva!
Körülbelül 700 millió forintos kárt okozott az a fiktív számlákat kiállító csoport, amelynek tagjaira csütörtökön csaptak le a vámosok. A hatóságok hat embert őrizetbe vettek, ötmillió forintot lefoglaltak, több számlát zároltak. Összesen 3,1 milliárd forint értékben állítottak ki számlákat a gyanúsítottak.
Vágólapra másolva!

Számlagyárat működtető bűnözői csoportot leplezett le a vám- és pénzügyőrség nyomozószolgálata - adta hírül az MTI. A csoport 3,1 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat, közel száz vállalkozásnak; ezzel legalább 700 millió forint áfakiesést okozott a költségvetésnek - közölte Sipos Jenő szóvivő.

Az akcióban a csoport hat tagját fogták el és vették őrizetbe, és ötmillió forint készpénzt foglaltak le. Zárolták a gyanúsítottak bankszámláit is. A házkutatások és a kihallgatások még csüütörtök este is nagy erőkkel folytak.

A Népszabadság értesülései szerint a társaság ellen egy éve folyt nyomozás nyílt és titkos módszerekkel. A gyanúsítottakra végül csütörtökön egy fővárosi pénzintézet előtt, pénzátadás közben csaptak le a vámos kommandósok. Több helyszínen összesen hat embert vettek őrizetbe. A csoport általuk működtetett, vagy közreműködésükkel alapított, de csak papíron működő vállalkozások nevében bocsátott ki fiktív számlákat.

MTI/[origo]