Vágólapra másolva!
"A hétszázát, ezek dolgoznak" - Gyurcsány Ferenc szerint akkor lesz jó a közigazgatás, ha az ügyfelek ezt gondolják majd, mikor elmennek a hivatalba dolgaikat intézni. A reformokról szóló, az ATV Friderikusz Most című műsorában futó interjúsorozat harmadik részében a közigazgatásról volt szó, de a miniszterelnök beszélt arról is, hogy utólag kissé szerencsétlen kísérletnek tartja az évvégi miniszteri jutalmazást. Az [origo]-n megnézheti az interjút.
Vágólapra másolva!

Nehéz dolga van Gyurcsány Ferencnek - ez derült ki a műsor elején. Friderikusz Sándor először felemlegette, hogy a hétfői helyzetelemzőnek tartott műsorban elhangzott miniszterelnöki gondolatokból alig került be valami a sajtóba, majd megjegyezte, hogy rengeteg kritika éri a reformokat. Utóbbival kapcsolatban Gyurcsány azt mondta, valóban sok a kritika, de a fő gondot szerinte az jelenti, hogy a bírálatok "kupacából" melyik az a vélemény, amelyet érdemes komolyabban megvizsgálni.

A szerdai adás egyébként nem a miniszterelnöki munka árnyoldalairól szólt, hanem a közigazgatás átalakításáról. A jelenlegi helyzetet Gyurcsány úgy jellemezte, hogy túl drágán túl gyenge szolgáltatást nyújt az állam. El akarják érni, hogy kevesebb alkalmazottal, kevesebb pénzből hatékonyabban intézzék az emberek ügyeit. Gyurcsány szerint az lesz a jó, ha nem az ügyfelet küldözgetik majd ide-oda, hanem az ügyet, és akkor azt fogják gondolni az emberek az állami dolgozókról: "A hétszázát, ezek dolgoznak."

Egyszerűsíteni akarják például a cégalapítást. A műsorban idézett világbanki rangsor szerint Magyarország nem áll túl jól ebben a tekintetben, egy vállalkozás elindításához 38 napra van szükség, míg vannak olyan európai országok, ahol ez öt nap alatt megoldható. Gyurcsány elmondta, a kormány szakértői a portugál példát tanulmányozzák, és azt akarják átültetni Magyarországra. Portugáliában olyan rendszert vezettek be, hogy az állam hoz létre üres cégeket, amelyeket aztán bárki megvásárolhat, és így megúszhatja a bürokráciát.

A miniszterelnök tervei szerint már idén annak alapján fogják fizetni a köztisztviselőket, hogy milyen teljesítményt nyújtanak. Míg jelenleg mindenki nagyjából hasonló összegű jutalmat kap az alapbéren felül, addig a jövőben sokkal nagyobb lesz a különbség. A köztisztviselők legjobban teljesítő tíz százaléka akár hat-hét havi bérének megfelelő prémiumhoz is juthat, a fele azonban nem fog kapni semmit. Azt, hogy kik teljesítenek jól, az adott részlegek vezetői mérik majd - mondta Gyurcsány.

A műsorvezető kérdésére, hogy vajon mi lesz a garancia arra, hogy a vezetők nem a hozzájuk lojális embereket fogják jutalmazni, azt válaszolta, hogy a vezetők kultúrájának is ezen a "teljesítményszellemen kell nyugodnia". Itt megjegyezte, hogy valami hasonlóval próbálkozott ő maga is, amikor tavaly év végén jutalmazta a minisztereit. Igaz, hozzátette, utólag úgy érzi, szerencsétlenül sült el ez a kísérlet.

Azt ígérte, az elkövetkező négy évben több mint ezer milliárd forintot fognak megspórolni a közigazgatás - a kormányzati szervek, állami hivatalok, intézmények - átalakításán. Közölte azonban azt is, nagyon összetett rendszereket kell átalakítani, ezért biztos lesznek majd problémák.

Bár az utóbbi hónapokban több olyan sajtóhír is megjelent, hogy vissza fogják állítani a közigazgatási államtitkári posztot, és hogy alig több mint fél év után elvonják a rendőrség felügyeletét az igazságügyi tárcától, Gyurcsány ezeket most cáfolta. Közölte azt is, "ezekben a hetekben, hónapokban" nem fogja átalakítani kormányát, bár finoman utalt arra, nem minden kormánytag teljesítményével elégedett, és ezért később lehetnek változások.

Gyurcsány szavaiból úgy tűnt, a korábbi kudarcok ellenére nem tett le arról a tervről, hogy átalakítsa az önkormányzati rendszert, bár ez kemény dió, ugyanis kétharmados törvények szabályozzák, így az ellenzék támogatását is meg kellene szereznie. Ezen a területen két irányt vázolt fel, pontosabban megismételte az eddigi terveket.

Egyrészt azt akarja, az önkormányzatok kevésbé függjenek a központi forrásoktól, és maguk szedhessék be a szükséges pénzt. A tervek része, hogy a kisebb, szegényebb önkormányzatok fogjanak össze különböző feladatok ellátására, például az iskolák fenntartására. A másik terv, hogy a megyei önkormányzatok helyett régiók jöjjenek létre, mert szerinte azok hatékonyabban tudnák megszervezni például a helyi közlekedést. Édesanyja példáját hozta, aki Pápáról sokat jár Győrbe, de a két város két különböző megyében van, és így két külön közlekedési vállalatot működtetnek.

A műsor végén a megszorításokat magyarázta. Bár tavaly márciusban több közgazdász is arra figyelmeztetett, hogy hatalmasra fog duzzadni a költségvetési hiány, Gyurcsány most a műsorban azt állította, hogy még az áprilisi választások előtt sem lehetett pontosan tudni, hogy mennyire fog elszaladni a büdzsé. Most optimistának tűnt, és azt mondta, "látni a fényt az alagút végén". Ígéretet tett arra is, hogy a következő parlamenti választások előtt nem fognak költekezni, és nem hagyják felborulni a költségvetést.