Radikalizálódnak az egyetemisták

Vágólapra másolva!
Egyre radikálisabb politikai nézeteket vallanak az egyetemsiták a Népszabadság szerint. Az igazán radikálisok ugyan nincsenek sokan, de egyre erősebben hallatják a hangjukat, elsősorban az internet segítségével. A Felsőoktatási Kutató Intézet szerint a fiatalok körében konzervatív fordulat történt.
Vágólapra másolva!

Az egyetemisták több mint hét százaléka részt venne nem engedélyezett politikai tüntetésen, sztrájkban, 3,3 százalékuk pedig nem rettenne vissza a köz-, illetve a magántulajdonban való kártételtől sem - ez derül ki a Felsőoktatási Kutató Intézet felméréséből. A vizsgálatot vezető Gábor Kálmán szociológus szerint az adatok egyértelműen mutatják, hogy a fiatalok politikai cselekvésmintái egyre radikálisabbak az utóbbi időben - írja a Népszabadság.

Gábor Kálmán szerint a tavaly őszi eseményekben is azért vettek részt nagy számban a fiatalok, mert a kilencvenes évek közepétől megfigyelhető körükben a jobbra tolódás. Ekkor ugyanis konzervatív értékfordulat következett be: a fiatalok értékrendjében egyre inkább megjelent a család, a nemzet és az állam fontossága.

Annak idején az erőviszonyok azonban még kiegyensúlyozottak voltak, a fiatalok hasonló arányban vallottak konzervatív, baloldali és liberális értékeket. Az ezredfordulón viszont jelentős többségbe kerültek a Fidesszel szimpatizálók, ezzel egyidejűleg fokozatosan teret nyertek a fiatalok körében a radikálisabb pártok.

Ma az elsős egyetemisták 15 százaléka a Fidesszel szimpatizál: figyelemre méltó ugyanakkor, hogy 1,6 százalékuk a nagyobbik ellenzéki párttal együtt említette a Jobbikot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Vér és Becsület Egyesületet. (Az MSZP, illetve az SZDSZ népszerűsége az elsősök körében 6,2, illetve 2,3 százalék.) A jobbra tolódással a fiatalok egyre radikálisabbak, és egyre intoleránasbbak.

"A globalizáció kihívásait egyre inkább érzik a fiatalok, akik az ifjúsági szakasz kitolódása miatt egyre később állnak munkába, és válnak önállóvá. Magyarország felkészületlenül lépett be az Európai Unióba is" - véli Gábor Kálmán. - A fiatalok és a civil szervezetek vezetői nem beszélnek nyelveket, így nem tudják kihasználni a mobilitási programokat, és nem tudnak megismerkedni más országok kultúrájával. Trianon máig kibeszéletlen következményeivel együtt mindez komplett ideológiát ad a fiatalok kezébe - fogalmaz a kutató.

Gábor Kálmán megjegyezte: még mindig egy szűk radikális csoportról beszélhetünk, a fiatalok általában kevésbé radikálisak, mint az egyetemisták. (Az Ifjúság 2004 című, a 15-29 éves korosztályt érintő kutatás szerint a fiatalok 3,5 százaléka venne részt nem engedélyezett politikai tüntetésen vagy sztrájkban, 2,8 százalékuk pedig köz- vagy magántulajdont sértő kártevésben.)

Ez a szűk csoport azonban az internet robbanásszerű terjedésével egyre jobban tudja hallatni hangját, így ők így valamelyest véleményformálókká válnak. A világhálót a legnagyobb arányban ugyanis éppen a legiskolázottabb csoport használja. Orosz vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy a nacionalista és a szélsőjobboldali fiatalok a világhálót használják a kommunikációra és a szervezkedésre.