Influenzagyanú miatt bezárták a nagyrédei iskolát

Vágólapra másolva!
Tömeges, influenzagyanús megbetegedések miatt ideiglenesen felfüggesztették az oktatást a Heves megyei Nagyréde iskolájában és óvodájában. A helyiek attól tartanak, hogy egy agresszív kórokozó jelent meg a községben. Az ÁNTSZ még vizsgálja, hogy valóban influenzáról van-e szó.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzat a helyi háziorvosok javaslata alapján döntött a nagyrédei iskola és az óvoda bezárásáról. A 249 iskolás közül eddig 60-an betegedtek meg, a 109 óvodásból pedig mindössze 49 egészséges - közölte az MTI-vel Balázs József, a község polgármestere. Ezen a héten már biztosan nem fogadja a gyerekeket az iskola és az óvoda, a jövő héten pedig a háziorvosokkal és az intézményvezetőkkel egyeztetve dönt az oktatás újraindításáról az önkormányzat.

A polgármester elmondása szerint a népegészségügyi szolgálat annak ellenére egyetértett a döntéssel, hogy Heves megyében ez idáig nem bukkant fel influenzavírus. A helyiek ugyanakkor a tapasztalatok alapján attól tartanak, hogy a 3400 lakosú településen egy igen agresszív kórokozó jelent meg. Ezt a gyanút erősíti, hogy naponta több mint 100 beteg jelenik meg egy-egy háziorvosnál - mondta Balázs József.

A népegészségügyi szolgálat egyébként megkezdte a járványügyi vizsgálatot. A betegektől vett minták laboratóriumi ellenőrzése után néhány napon belül kiderül, hogy valóban influenzavírus okozza-e a tömeges megbetegedéseket Nagyrédén. Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője, Ócsai Lajos február elsején jelentette be, hogy megjelent az influenza A típusa Magyarországon, eddig négy megyében izolálták a betegséget. A főosztályvezető akkor azt mondta, az országon átsöprő tömeges megbetegedésekre nem kell számítani.

[origo]/MTI