[origo] itthon
Megszüntetné a jobbkéz-szabályt az MDF
[origo]|2007. 02. 07., 15:34|Utolsó módosítás:2007. 02. 07., 16:52|Minden kereszteződésbe táblákat rakna az MDF a jobbkéz-szabály helyett. Szerintük ezzel csökkenne az útkereszteződésekben történő balesetek száma.

Jobboldali politikus létére eltörölné a jobbkéz-szabályt
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A jobbkéz-szabály megszüntetésének tervéről Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese és Almássy Kornél, a párt alelnöke beszélt. Hock Zoltán elmondta, hogy a KRESZ szabályairól szóló minisztériumi rendelet módosítását fogják kezdeményezni. A tervek szerint kísérleti jelleggel az egyik egyelőre nem megjelölt budapesti kerületben minden kereszteződésben táblákat szereltetnének fel.
A politikusok rendőrségi statisztikákra hivatkoztak elsőre meglepőnek tűnő javaslatuk igazolására, eszerint évente sok ezer baleset történik a jobbkéz-szabályos kereszteződésekben. Mint közölték: ma Magyarországon nem elég fejlett a közlekedési kultúra ahhoz, hogy jobbkéz-szabályt alkalmazzunk. Az MDF-esek szerint az új táblák kihelyezésének költségeit az önkormányzatok és a közlekedési tárca közösen viselné. Egy tábla beszerzésnek és kihelyezésének ára állításuk szerint hozzávetőlegesen 13-15 ezer Ft között van.
Első hallásra nem tartja elvetendő ötletnek az MDF javaslatát egy évtizedek óta KRESZ-t tanító oktató, aki egyben egy belvárosi autósiskola vezetője is. Szerinte azonban ennek egyértelmű feltétele van: mivel a jobbkéz-szabályt egyenrangú utak kerszteződéseinél alkalmazzák, ezek közül valamelyiket kivétel nélkül minden esetben magasabb rangú úttá kell minősíteni. Ez viszont ezen utak más szakaszain is az elsőbbségadási viszonyok átrendezéséhez vezethet. "Iszonyú táblaerdőt kellene mindehhez kihelyezni" - állítja az oktató.
Azt ugyanakkor jó ötletnek tartja, hogy kísérleti jelleggel beinduljon a rendszer egy-egy városrészben, hiszen így - még mielőtt kihelyeznék a táblákat - meg lehetne figyelni azt is, hogy az egymást keresztező egyenrangú utak melyikén van nagyobb forgalom. Értelemszerűen azt kellene magasabb rangúvá nyilvánítani - állítja az oktató.
[origo]
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Elhunyt Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Elhunyt Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- A gárdisták Budán, az antifasiszták Pesten tartottak megemlékezést
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Még hetekig nem derül ki, mitől halt meg Whitney Houston
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.