Szélsőségesek vonulnak a Hősök terére

Vágólapra másolva!
Tudomásul vette a rendőrség azt a bejelentést, amely szerint szélsőjobboldali csoportok a Hősök terén emlékezhetnek vasárnap a II. világháborús budapesti kitörési kísérletről. A hasonló rendezvényeket korábban a 2005-ben feloszlatott Vér és Becsület szervezte.
Vágólapra másolva!

"Becsület napja" néven tarthatnak rendezvényt február 11-én, vasárnap szélsőjobboldali szervezetek a Hősök terén, miután a rendőrség tudomásul vette a magánszemély által tett bejelentést - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A rendőrség azt közölte, a rendezvényt a jogszabályok szerint biztosítja.

1945. február 11-én, Budapest ostromának végén több tízezernyi német és magyar katona kísérelte meg a kitörést a szovjet ostromgyűrűből. A kitörési kísérlet évfordulóján, amelyet a szélsőjobboldali szervezetek a "becsület napjának" neveznek, már többször szerveztek megemlékezést.

A tavalyi hasonló rendezvény - amelyeken külföldi neonácik is képviseltették magukat - egyik szervezője Domokos Endre János, a 2005-ben feloszlatott Vér és Becsület Kulturális Egyesület vezetője volt. Az egyesület 2002. december végén került a figyelem középpontjába, ekkor szervezték meg Sződligeten a Fehér Karácsony nevű nemzetközi neonáci-találkozót.

[origo]/MTI