Üzenet lehetett a rendőrszékház megsorozása

Vágólapra másolva!
Bárkik követték is el a Teve utcai támadást, látványos akciójukat üzenetnek szánták, fel akarták magukra hívni az emberek és a politikusok figyelmét - ebben egyetértettek az [origo] által megkérdezett szakértők. A jogász szerint többféle bűncselekmény gyanúja is felmerülhet, a rendőrségi szakértő a terrorizmus hazai megjelenésétől tart. A kriminológus pedig elméleteket vázolt fel.
Vágólapra másolva!

Politikai ügyet sejt a rendőrpalota elleni támadás hátterében az [origo] olvasóinak több mint a hetven százaléka - tájékoztató jellegű, nem reprezentatív - szavazásunk kedd délutáni állás szerint. Alig 8 százalék hiszi, hogy magányos, szórakozásból lövöldöző elkövetőről van szó, miközben szinte minden ötödik szavazó nem tud mit kezdeni a történtekkel, "már semmiben sem biztos".

A különböző internetes fórumokban is politikai folyamatokat sejtenek a hozzászólók, és ehhez a politikusi nyilatkozatok is hozzájárulnak. "Nem lehet elhallgatni, hogy az egyre radikalizálódó események láncolatot alkotnak" - mondta a miniszterelnök kedden, amikor elment a Teve utcai rendőrségi székházba. Nem kevésbé sejtelmesen fogalmazott a parlament nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke, Simicskó István, aki az [origo]-nak azt mondta, nem akar a rendőrségi vizsgálat elébe menni, de érdekesnek találja, hogy pár nappal a kancelláriaminiszter fenyegetésekről szóló bejelentése után történt a lövöldözés.

A vad teória

Az [origo] által megkérdezett kriminológus, Németh Zsolt több - szigorúan elméleti - modellt felvázolt arra nézve, milyen összefüggések - akár összeesküvések - merülhetnek fel. A politikai indítékok sorában szerinte a legvadabb teória az, hogy a jelenleg hatalmon lévő politikai erők követték el - tulajdonképpen maguk ellen - a fegyveres akciót, mégpedig azért, hogy igazolják: szükség van a biztonsági intézkedéseikre, sőt a belső rend fokozottabb védelmére, további szigorításokra. Elviekben az is felmerülhet, hogy az államapparátuson belül - politikai vezérlés nélkül - egy megerősödő nemzetbiztonsági szervezet áll a történtek mögött azért, hogy zavart keltsen vagy igazolja a nemzetközi terroristák, illetve az országon belüli szélsőségesek által jelentett veszélyt - mondta Németh Zsolt.

Radikális vagy deviáns

A kriminológus szerint természetesen lehetséges az is, hogy valamilyen politikai irányvonal vagy ideológia mellett elkötelezett, szélsőséges csoport követte el a támadást. Németh Zsolt hozzátette, az éjszakai támadás arra is példa lehet, amikor a - "puskaporos helyzetet" látva - szerepelni vágyó deviáns emberek ilyen módon élik ki magukat, viszontlátják tettüket a médiában, figyelik a fokozott készültséget, intézkedéseket.

Elterelő akció

Kriminológiai szempontból további verzió az, hogy bűnözők elterelő akcióként hajtották végre a támadást. Tehát kihasználták a jelenlegi, kiélezett helyzetet, és elérték, hogy átcsoportosítsák a rendőröket, erőket vonjanak el más helyszínekről. Azonban Németh Zsolt szerint ehhez túlságosan komoly volt a mostani akció, elterelő műveletet egyszerűbben is végrehajthattak volna.

Németh Zsolt szerint bármi van is a háttérben, mindenképpen komoly figyelmet érdemel. Ezért szerinte érthető, hogy a politikusok - látva, hogy milyen messzire ment a dolog - csillapítani próbálják a kedélyeket, ezért minősítik különálló, elhatárolható eseménynek a rendőrségi épületre leadott lövéseket. "A támadást olyan látványosan követték el, hogy egyértelműen azt akarták megüzenni, hogy mindenre képesek" - vélte a kriminológus szakértő.

Komolyan kell venni

Tarjányi Péter rendőrségi szakértő valamilyen szélsőséges csoportot vél a háttérben, és nem ért egyet azokkal, akik elszigetelt jelenségnek állítják be az éjszakai eseményeket. Szerinte a terrorizmus veszélyére figyelmeztetnek a történtek. "Semmiképpen nem szabad félvállról venni, mert ami történt, azt mutatja: ezek a támadók katonai fegyverhez tudtak jutni, és volt pszichés bátorságuk ahhoz, hogy megsorozzák a védett rendőrségi épületet" - jelentette ki. Ilyen horderejű támadásnál pedig már felvetődik az is, hogy hiányosságok vannak a titkosszolgálati és rendőrségi előzetes felderítőtevékenységben - tette hozzá.

Szerinte tipikusan arról az esetről van szó, amit a szakértők a terrorizmuson belül "kommunikációs támadás"-nak neveznek: olyan fizikai támadás, ahol ügyelnek arra, hogy súlyos következménye ne legyen, de a szimbolikus célpontválasztásnak köszönhetően a média közvetítésével mindenkihez eljut a híre. "Ezzel megüzenik, hogy léteznek, a hatalmat pedig rákényszerítik, hogy számoljanak velük, mert mi van, ha legközelebb egy miniszter autóját célozzák meg" - magyarázta.

Tarjányi Péter szerint tavaly szeptember óta várható volt, hogy radikalizálódnak a szélsőségesek, hiszen megfogalmazódtak konkrét célok - mint amilyen a kormány lemondatása -, régóta kibékíthetetlen politikai ellentétek jellemzik az országot, és a deviáns csoportok képesek is fegyverhez jutni. Ezért törvényszerű és a világ minden részén jellemző, hogy előbb-utóbb komoly fenyegetést jelentő szélsőséges szervezkedések jönnek létre. Ahogy az is, hogy a politikusok ilyen esetekben elhárítják maguktól a felelősséget, és úgy tesznek, mintha a támadásnak nem lehetne politikai indítéka.

Gergely Zsófia