Rágalmakat számol Kóka János

Vágólapra másolva!
A gazdasági és közlekedési miniszter hétfőtől egyesével válaszol honlapján azokra a bírálatokra, támadásokra, amelyek az elmúlt hetekben érték. Kóka János olyan, általa rágalomnak nevezett állításokra reagál, mint hogy hasznot húzna a vizitdíjból vagy hogy 10 millióért bálozott volna.
Vágólapra másolva!

A személyét ért támadások regisztrálására "rágalomszámlálót" indított honlapján Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. "A jobboldal, a jobboldal vezető alakjai összefogva néhány szélsőjobboldalival úgy gondolják, hogy ez az a pont, az SZDSZ elnökválasztását megelőző néhány hét, ahol össztüzet kell zúdítani rám" - fogalmazott a liberális politikus hétfői sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint.

Az SZDSZ elnöki posztjára is pályázó minisztert az utóbbi időben több támadás is érte. A honlapon jelenleg összesen kilenc rágalomnak nevezett állítás olvasható, párba állítva Kóka valóság címmel felvezetett válaszaival.

Felkerült a honlapjra például a Magyar Nemzetnek az a cikke, amely szerint Kóka volt cége részt vesz a vizitdíj-automaták fejlesztésében, és ezt az egészségügyi tárca is támogatja. Ezt Kóka nem cáfolta, csak arra emlékeztetett, hogy már évek óta semmilyen befolyása nincs az érintett cégben.

Kóka ugyanakkor rágalomnak nevezte azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az ő érdeke lett volna a Wekler Ferenc baranyai SZDSZ-elnök által szervezett tagtoborzó akció, amelynek keretében tavaly ősszel mintegy 700 ember lépett be a pártba. A miniszter szerint koholmány az is, hogy 10 millió forintért vett volna jegyet a bécsi operabálra, azt írja: az osztrák kormány meghívottjaként nem volt szüksége jegyre.

A miniszter honlapját szombaton törte fel egy hacker, aki azóta levélben bocsánatot kért. A támadás miatt a www.kokajanos.hu oldalról egy internetes fórumba jutott a látogató, ahol olyan hozzászólásokat lehetett olvasni, amelyek kétségbe vonták Kóka diplomájának valódiságát. A honlap szerkesztősége, amelyre átirányították Kóka oldalát, elhatárolódott az internetes betörőktől, és törölte az érintett topicot. Most a "rágalomszámláló" kitért erre is. "Kóka Jánosnak valódi az orvosi diplomája" - olvasható.

Kóka weblapjának fórumán február 13-án egy hozzászóló, aki magát "Magyarország rendjéért felelős csoport vezetőjeként" mutatta be, azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben március 15-én bárkit bántalmaznak a rendőrök, akkor házakat robbantanak fel, illetve emberek "fegyverrel történő likvidálását", illetve "terrorcselekmények elkövetését" helyezték kilátásba. A miniszter fórumában azóta sem szűntek meg az éles hangú hozzászólások, hétfőn délelőtt például valaki a pedofilok támogatásával vádolta meg az SZDSZ-t.