Rajzot közöltek a gyanús Teve utcai férfiról

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta a rendőrség azt a grafikát, amelyet a Teve utcai támadás egyik szemtanújának beszámolója alapján készítettek. A szemtanú szerint a keresett férfi gyanúsan viselkedett, mert céltalanul sétálgatott a környéken a támadás előtt.
Vágólapra másolva!

Egy gyanúsan viselkedő, látszólag ok nélkül a környéken sétálgató fiatalembert keres a Nemzeti Nyomozóiroda a Teve utcai rendőrpalota elleni, múlt keddre virradóra történt fegyveres támadás ügyében.

A rendőrség a keresett férfiról egy szemtanú beszámolója alapján grafikát készített. A 20 év körüli fiatalember 160-165 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszú szürkés árnyalatú ballonkabátot hordott.

Február 13-ra virradó éjszaka egy eddig ismeretlen elkövető automata fegyverből tizenöt lövést adott le az Országos Rendőr-főkapitányság épületére, amivel személyi sérülést nem, viszont 10-15 millió forint kárt okozott. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást, eddig nem neveztek meg gyanúsítottat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda kéri, hogy aki felismeri a grafikán látható férfit, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információkkal rendelkezik, hívja a 06-80-555-111-es Telefontanú vonalát, a 112-es vagy a 107-es segélyhívót, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda 06-80-201-295-ös ingyenes zöld számát.

A rendőrség egy fekete VW Golf utasait is keresi, őket tanúként szeretnék kihallgatni. Az elkövető elfogásához vezető információért Bene László országos rendőrfőkapitány bruttó ötmillió forint jutalmat ajánlott fel.