Che Guevara ünneplését kérik számon Gyurcsányon

Vágólapra másolva!
Ellenzéki és kormánypárti pokitikusoktól is kapott bírálatot Gyurcsány Ferenc kormányfő, amiért szombaton részt vett a Fiatal Baloldal Che Feszt elnevezésű rendezvényén. Jobboldali képviselők szerint a kubai forradalmár gyilkos volt, ezért nem állítható példaképül a fiataloknak, de az SZDSZ is helyteleníti a Guevara-kultuszt.
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a Fiatal Baloldalt (FIB) Almássy Kornél, az MDF alelnöke, hogy határolódjon el a kubai forradalomban fontos szerepet játszó Che Guevarától, mert szerintük az argentín származású forradalmár "szadista gyilkos" volt, aki személyesen felelős több száz politikai fogoly kivégzéséért.

A kormányfő múlt hét szombaton vett részt a FIB Che Guevaráról elnevezett rendezvényén, ahol arról beszélt, hogy a baloldal az indulatok helyett a "a nyugodt, az építkező" politikát képviseli. Az MDF alelnöke nyílt levelében arra kérte Gyurcsányt, hasson oda, hogy a kormányzó párt ifjúsági szervezete ne "egy gyilkost állítson példaképül a következő generációnak".

"Ha Che Guevara feltámadna, akkor minden bizonnyal az elsők között szervezné forradalmát az olyan gátlástalan, kapzsi és erőszakos új arisztokráciák ellen, mint amelyet Gyurcsány Ferenc neve is fémjelez" - mondta kedden a parlamentben napirend előtti felszólalásában Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője. Szijjártó azt kérdezte a kormányfőtől, hogy egy önmagát demokratikusnak nevező párt számára a XXI. században lehet-e politikai példakép Che Guevara.

Átgondolatlan lépésnek nevezte Gyurcsány részvételét a FIB rendezvényén Gusztos Péter, az SZDSZ képviselője is. Gusztos azt mondta, nem lehet kettős mércével mérni, és emlékeztetett, hogy a szocialistákkal közösen többször kritizálták Orbán Viktort és a Fideszt, amiért a szélsőségekkel vállalt közösséget. Gusztos azt mondta, az SZDSZ ifjúsági szervezete már többször helytelenítette, hogy a FIB Che Guevara-kultuszt ápol, és arra kérte a szervezet vezetését, hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal.

Marsovszky Balázs, FIB budapesti elnöke szerint a Guevara-szimbólum azt jelenti, hogy viselői nem fogadják el a társadalmi, a politikai, a gazdasági struktúra igazságtalanságait. Hozzátette ugyanakkor, nem mentik fel a forradalmárt a gyilkosságok és az erőszak miatt, de úgy vélik, Guevara eszközeit lehet vitatni és bírálni, a céljait viszont nem.

[origo]/MTI