Kiugró képviselő segítette a hevesi szocialistákat

Vágólapra másolva!
Kilépett az ellenzéki frakcióból egy Heves megyei képviselő, és szavazatával a szocialisták javára billentette a mérleget a közgyűlés elnökének megválasztásánál. Ezzel az országban egyedül a hevesi megyegyűlést vezeti kormánypárti politikus.
Vágólapra másolva!

Sós Tamást, a szocialisták megyei elnökét választotta meg újra elnökének pénteken a Heves megyei közgyűlés. A politikus 1998 óta töltötte be a megyegyűlés elnöki tisztét. A döntést a testület úgy hozta meg, hogy Ambrus Zoltán, a polgári frakció képviselője kilépett a Fidesz vezette képviselőcsoportból, és függetlenként megszavazta a szocialista Sóst elnöknek.

Az október 1-jei önkormányzati választásokon egyaránt 20-20 mandátumot szerzett az MSZP és szövetségeseivel együtt a Fidesz. Az így kialakult patthelyzet egészen eddig megakadályozta a testület törvényes működését, a közigazgatási hivatal emiatt már kezdeményezte is a megyegyűlés feloszlatását.

Ennek akartak elébe menni a frakciók, és egy közös csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a működőképesség helyreállítása érdekében feloszlatja önmagát a hevesi megyegyűlés. Megállapodásuk szerint az önfeloszlatásról szóló határozatot március 9-én hozták volna meg, ezt követően került volna sor az új választásokra.

A pénteki közgyűlés elején így általános meglepetést keltett, hogy az ülést vezető korelnök bejelentette: Ambrus Zoltán levélben arról tájékoztatta, hogy ezentúl nem a Polgári Frakció keretein belül, hanem függetlenként folytatja munkáját. A fideszesek erre kivonultak, a 20 szocialista képviselő és Ambrus Zoltán pedig 21 szavazattal, ellenszavazat nélkül választották újra a közgyűlés élére Sós Tamást.

A megyegyűlés feloszlatása esetén csaknem 50 millió forintot emésztettek volna fel a megye költségvetéséből az új választások, ez a pénz pedig hiányozna az intézmények kasszájából a feszített költségvetési körülmények között - indokolta döntését Ambrus Zoltán, aki cáfolta, hogy a szocialista pártban folytatná a politizálást.

Herman István, aki a Polgári Frakció elnökjelöltje volt, a demokrácia megcsúfolásának nevezte a történteket. Mint mondta, derült égből villámcsapásként érte a képviselői döntés, amely azt mutatja, hogy Ambrus Zoltán a "szocialista párt vazallusává, hegedűs hadnagyává" vált. Sós Tamás megválasztása után elmondott beszédében azt hangsúlyozta: a legfőbb cél a mindennapi nyugodt munka feltételeinek megteremtése, ennek érdekében a szocialisták nevében felajánlott az ellenzéki frakciónak két társadalmi alelnöki és négy bizottsági elnöki tisztséget.

A Fidesz mindvégig azzal érvelt, hogy szövetségeseivel együtt 940-nel több voksot szereztek az októberi választásokon, ezért a testületet nekik kell irányítaniuk. A szocialisták szerint viszont mivel a Fidesz egy ötpárti szövetség keretében, ők pedig egyedül szereztek 20 mandátumot, az MSZP a közgyűlés legnagyobb pártja. Több kompromisszumos javaslat felmerült, de mind zátonyra futott.