Egymásra vallanak a móri gyanúsítottak

Vágólapra másolva!
A móri gyilkossággal vádolt egyik gyanúsított továbra is azt vallja, hogy hárman követték el a bankrablást. A másik gyanúsított ugyanakkor mindennel őt vádolja. A két vallomás több ponton is ellentmond egymásnak.
Vágólapra másolva!

Egyik gyanúsított sem ismerte be, hogy gyilkolt volna, ráadásul mindketten azt vallják, hogy nem ők tervelték ki és irányították az akciót. Tulajdonképpen ennyi a közös a két férfi vallomásában - derül ki az [origo]-nak nyilatkozó ügyvédek szavaiból.

Lichy Gábor ügyvéd elmondta, hogy ügyfele, W. Róbert szerint a gyilkosságokat N. László követte el, ráadásul ügyfelét is ő kényszerítette a rablásra. Ugyanakkor a másik gyanúsított ügyvédje, Jano Christopher szerint védence továbbra is azt vallja, hogy ő csak sofőr volt, ráadásul egy harmadik személy is részt vett a bűncselekmény elkövetésében.

Az ügyvéd szerint W. Róbertet megfenyegették

Lichy Gábor szerint védence csak azt ismerte be, hogy egy nem célzott, pánikszerű lövést adott le a biztonsági őrre. Az ügyvéd azt mondta, hogy szakértői vélemény van arról, hogy ha el is találta, ez a lövés nem lehetett halálos.

Ügyfele vallomása szerint N. László nyomta a kezébe a fegyvert a bank előterében. Miután meglőtte az őrt, visszament az előtérbe, hogy lefújja a biztonsági kamerát festékszóróval, illetve elküldje a bankba tartó embereket.

"Ügyfelem az előtérből nem látta, hogy mi történt a bankban, csak a sikolyokat és a durranásokat hallotta. Igaz, az autóban már tett arra utalást N. László, hogy embert ölt, de a részleteket W. Róbert csak a hírekből tudta meg. Ezért is mondta, hogy nem kér a pénzből ilyen áron, és nem is kapott." - mondta Lichy Gábor.

Az ügyvéd elmondása szerint W. Róbert csak azért ment el aznap N. Lászlóval, mert megfenyegette őt és a családját is. N. László egy pisztolyt is megfogatott vele, hogy azzal zsarolja, a pisztoly lesz a bizonyíték - mondta Lichy Gábor, aki szerint a móri rablás után is fenyegette a másik gyanúsított az ügyfelét, hogy ne szóljon senkinek.

Az ügyvéd szerint W. Róbert annyira félt, hogy az N. Lászlóval való találkozók előtt felírta 2 papírra: "Ha valami történik velem, N. Lászlót kell keresni, mert ketten voltunk Móron." Lichy Gábor hozzátette: "Ügyfelemen látszik, hogy befolyásolható. A történtek ráadásul emberileg is iszonyúan megviselték, máig nem tudta feldolgozni a történteket".

N. László egy harmadik személyről vallott

N. László ügyvédje, Jano Christopher szerint ugyanakkor klasszikus eset, hogy a gyanúsítottak egymásra vallanak, de az ő ügyfelének tiszta a lelkiismerete. Az ügyvéd szerint N. László kitart vallomása mellett, ami szerint ő csak sofőr volt a rablásnál, és nem ölt a bankfióknál.

Azt, hogy pontosan ki lőtt, nem látta, mivel végig az autóban tartózkodott. Ahhoz viszont ragaszkodik, hogy a gyilkosságban részt vett egy harmadik személy is. Ugyanakkor tagadta, hogy N. László fenyegette volna W. Róbertet. Jano Christopher a két gyanúsított termetére utalva azt mondta: "ez olyan lett volna, mintha egy tacskó fenyegetett volna egy dobermannt."

A rendőrség gyanúja továbbra is az, hogy a W. Róbert küldte el a bankhoz érkezőket, és N. László lőtte le a bankban tartózkodó nyolc embert. Jano Christopher szerint azonban ez még csak egy elmélet, a szerepeket még tisztázni kell a nyomozás során. Az ügyvéd szerint a harmadik elkövető lehetőségét is vizsgálják.

A rablást 2002. május kilencedikén követték el Móron, az ERSTE bank egyik fiókjában. Korábban a rendőrség Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította a tett elkövetésével. Bene László országos rendőrfőkapitány azonban hétfőn közölte, hogy emiatt nem látja indokoltnak egy belső vizsgálat elindítását.

Jacobi Viktória