Alkatrészt cserélnek a Combinókon

Vágólapra másolva!
A csapadékos idő miatt egy kis méretű alkatrész több Combino villamoson is megsérült hétfőn. Ez a forgalomban állítólag nem okozott fennakadást, de a szakemberek minden villamost átvizsgálnak.
Vágólapra másolva!

Hétfőn több villamost is ki kellett vonni a forgalomból, mert problémák adódtak a futóműszekrény lemezajtajánál található elektromos csatlakozókkal. A Siemens ennek hatására az összes, már leszállított villamoson kicseréli az alkatrészeket - derül ki a cég közleményéből.

A Siemens nyilatkozata szerint a már leszállított villamosokat folyamatosan, jövő hét hétfőig vizsgálják át. A javítás gyorsan elvégezhető, mivel csak egy kisebb elemet érint - tette hozzá a cég.

A Combinovillamosokkal tavaly ősszel több probléma is akadt. Demszky Gábor főpolgármester még ultimátumot is adott a gyártónak, hogy ha még egyszer meghibásodik egy jármű, akkor visszaküldik a cégnek. Ezt a fenyegetést aztán - bár kijelentése után is akadtak gondok - végül nem váltotta be.