Gyurcsány még nem döntött a beszédről

Vágólapra másolva!
Egyelőre mérlegeli Gyurcsány Ferenc, hogy mondjon-e beszédet március 15-én. A miniszterelnök korábban azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy az idei ünnepségeken nem szólal meg. Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje hétfőn azonban arra kérte Gyurcsányt, ne maradjon távol az ünnepségektől.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc még nem döntött arról, mond-e beszédet március 15-én; a döntés meghozatalakor a legfontosabb szempont, hogy ez a nap valóban ünnep maradjon. Ezt a miniszterelnök sajtófőnöke mondta pénteken az MTI-nek. "A kormányfő változatlanul az önmérsékletet tartja a legfontosabb szempontnak. A döntést annak a felelősségnek a tudatában készül meghozni, amit elvárhatónak tart minden politikai erőtől" - közölte László Boglár.

A miniszterelnök a Blikk pénteki számában adott interjúban egyebek mellett azt mondta: "mindenképpen visszafogottabb szereplést tartok szükségesnek minden részről". Szavai szerint a Fidesz "az elmúlt másfél évtized legnagyobb politikai gyűlését kívánja megrendezni" és "mindezt meg kell fontolni a végső döntés meghozatalakor", ami az esetleges beszédet illeti.

Gyurcsány Ferenc február közepén a közszolgálati televíziónak adott interjúban azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy március 15-én ne mondjon beszédet sem a miniszterelnök, sem vezető politikus, és a kormány visszafogottan ünnepelje az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóját. Ezt követően mértékletességre kérte a parlamenti pártok vezetőit és a magyar politikai élet szereplőit, és több alkalommal szólt arról, hogy március 15-én az ország nyugalma a legfontosabb.

Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje, liberális parlamenti képviselő hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt arra kérte a miniszterelnököt, legyen ott ő is az utcán a március 15-i ünnepségeken, és mondjon beszédet is. Hangsúlyozta: demokrataként nem tarthatják normális állapotnak, hogy az emberek félnek az utcára kimenni az őszi események miatt, ezért a liberálisok "felemelt fejjel, büszkén, bátran az utcán is ünnepelni akarnak". Gyurcsány Ferencnek címezve azt mondta, "március 15-ét ne engedjük át másoknak, ne engedjük át a szélsőségeseknek és ne engedjük át azoknak, akik félelmet akarnak kelteni ebben az országban".