Kóka alapszervezete Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökéül

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ tisztújítása előtti kampányában a II. kerületi szabad demokrata csoport, amelynek Kóka János is tagja, hétfő este a gazdasági miniszter riválisát, Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökének.
Vágólapra másolva!

A 31 szavazatból Fodor Gábor 18-at, Kóka János 13-at kapott. Zagyvai Péter II. kerületi liberális önkormányzati képviselő szerint Fodor mellett az szól, hogy ő rendelkezik nagyobb bázissal az SZDSZ-ben, elnöki programjában a változás iránti elkötelezettség jobban tapintható, pártszervezési elképzelései jót tennének az SZDSZ-nek, mindamellett Fodor Gábor mindig következetes politikát képviselt. Hozzátette, az egyik jelölt támogatása nem a másik elutasítását jelenti. Elmondta, hogy a II. kerületi csoport a küldöttgyűlésre 17 küldöttet delegál, akik szerinte olyan arányban támogatják majd a jelölteket, mint a kerületi csoport szavazásán.

Kóka János az ATV Friderikusz Most című műsorban ugyanakkor azt mondta, hogy információi szerint a II. kerületben "a megválasztott küldöttek szintjén nagyjából egyenlő" a támogatottsága Fodor Gáboréval. Az 58-42 százalékos hírre utalva azt mondta: ez köztes eredmény.

Utalt arra is, hogy a II. kerület volt az utolsó a budapesti kerületek közül, ahol küldöttet választottak. Mint mondta, tudomása szerint 18 vagy 19 kerületben ő "vezet". Arra a kérdésre, akkor is örülni fog ennek, ha nem ő ül majd az elnöki székbe, Kóka János azt válaszolta: "én fogok".

Fodor Gábor a távirati irodának azt nyilatkozta, hogy örül a II. kerületi alapszervezet támogatásának és biztató jelnek tekinti. Ugyanakkor nem akar versenyt csinálni abból, hogy kit mennyi szervezet jelöl - tette hozzá.

A Szabad Demokraták Szövetsége március utolsó hétvégéjén tartja tisztújító küldöttgyűlését. A Kuncze Gábor leköszönésével megüresedő elnöki posztra eddig Fodor Gábor és Kóka János gyűjtötte össze a szükséges számú jelölést.