[origo] itthon
Tilos lesz golyóálló mellényt viselni az utcán
[origo]|2007. 03. 06., 13:35|Utolsó módosítás:2007. 03. 06., 15:53|Március végétől betiltják számos veszélyes eszköznek minősített tárgy tartását egy nemrég módosított kormányrendelet értelmében. Elektromos sokkolót például ezután csak a rendvédelmi szervek használhatnak, és a civilek nem hordhatnak golyóálló mellényt és védősisakot.

Utcán nem lehet viselni
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Egyre gyakoribb a közbiztonságra veszélyes eszközök használata és forgalmazása" - indokolta az [origo]-nak a Kormányszóvivői Iroda a tilalomról szóló rendelkezést. A dobócsillag, rugóskés, ólmosbot, gumibot, bokszer, elektromos sokkoló, 20 gramm töltőanyag tömeget meghaladó gázspray forgalmazását és tartását korábban jogszabály nem korlátozta, így a behozatal és a jogosulatlan birtoklás sem volt szankcionálható.
Csak a rendőrök sokkolhatnak
Ezen változtatott február 28-án rendeletben a kabinet. A múlt hónap végén módosított jogszabály 30 nappal ezt követően lesz hatályos, vagyis március 15-re még nem vonatkozik. A tiltást indokoló hivatalos kormányzati állásfoglalásban nem is szerepel semmiféle utalás az őszi zavargásokra, és arra sem, hogy a veszélyes tárgyak korlátozása kapcsolatban lenne azzal, amit a kabinet titkosszolgálati forrásokra hivatkozva már többször elmondott. Vagyis hogy fegyverkező szélsőséges csoportok március 15-én az ünnepségek megzavarására, esetleg a Parlament bevételére készülnek.
A Kormányszóvivői Iroda arra az uniós szabályozásra hivatkozik például az elektromos sokkoló esetén, ami kategorikusan tiltja ennek forgalmazását. A kormányzat célja az volt, hogy - mint mondják: összhangban az uniós előírással - a 10 000 volt alatti elektromos sokkolót közterületen, nyilvános helyen, valamint közlekedési eszközön "csak és kizárólag a fegyveres és rendvédelmi, stb. szervek tagjai tarthassák maguknál, magánszemélyek ne".
A magánszemélyek számára tiltott eszközök listáján szerepel emellett a "lövedékálló és szúrásálló védőmellény", valamint a sisak is. A Kormányszóvivői Iroda azzal indokolta ezt, hogy az EU vonatkozó szabályai szerint ezek "haditechnikai eszköznek" számítanak. Közlésük szerint a magyar jogrendszer hiányosságát akarta azzal pótolni a kormány, hogy a jogszabály kimondja: ilyen eszközöket a fegyveres, rendvédelmi és más szervek tagjain kívül kizárólag azok hordhatnak nyilvános helyen és közlekedési eszközön, akik számára ezt jogszabály lehetővé teszi. Ilyenek például a személy- és vagyonvédelemmel hivatásszerűen foglalkozó személyek.
Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese a Magyar Rádiónak azt mondta erre: az intézkedésre az ad jogalapot a kormánynak, hogy minden rendezvénynek békésnek kell lennie, viszont aki olyan eszközt visel, amely védekezésre szolgál, azt sugallja, hogy nem békés a célja. Ez Nyugat-Európában elterjedt intézkedés, bár kérdéses, hogy erre a kormányrendelet-e a helyes forma - mondta a helyettes ombudsman.
Betiltják az álkulcsot is
A felsorolt, a közbiztonságra veszélyes eszközök forgalmazását és tartását korábban jogszabály nem korlátozta, így a szállítás, a forgalmazás és a jogosulatlan birtoklás sem volt szankcionálható. A kormány döntése ezen a helyzeten változtat azáltal, hogy kimondja: a fenti eszközök jogtalan birtoklása, szállítása és forgalmazása szabálysértésnek minősül, azaz a szabálysértési törvény szankcióit vonja maga után. Ez ebben az esetben 50 ezer forintig terjedő pénzbírság és az eszköz elkobzása lehet.
A nyilvánvalóan komoly sérüléseket okozó dobócsillag, a boxer és a sokkoló mellett a "speciális zárnyitó szerkezet"-et is közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek nevezi a módosítás. Indoklásként azt hozta fel a kormány, hogy a közbiztonság szempontjából különösen veszélyes jelenség a betörések és autófeltörések magas száma, ezért tiltja be az álkulcsok és az elektronikus zárnyitók forgalmazását és a jogosulatlan birtoklását.
[origo]
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Lebénultak a magyar bankok
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?