Kommandósok őrködnek a "fekete sereg" perén

Vágólapra másolva!
Többek közt egy Ragyás Tóniként ismert békásmegyeri pénzbehajtó meggyilkolásával vádolják az alvilágban "fekete sereg" néven ismert bűnszövetkezet vezetőjét és társait. Az összesen 27 vádlott ellen folyó tárgyalás rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg. A tárgyalás elsőrendű vádlottja nem akart vallomást tenni, de közölte, valótlannak tartja az ügyészség állításait.
Vágólapra másolva!

Különösen szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a "Ragyás Tóniként" ismertté vált H. Antal feltételezett gyilkosainak pere a Fővárosi Bíróságon. M. Róbertet és 26 vádlott társát több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel, annak kísérletével, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, zsarolással, csalással, bűnpártolással, rongálással és magánlaksértéssel is vádolják.

A távirati iroda jelentése szerint a tárgyalóterem előtt fegyveres, maszkot viselő kommandósok fémdetektorral vizsgálták át a hallgatóság tagjait, és a táskákba is belenéztek. A rendőrség videokamerával is felvételt készít a teremben helyet foglalókról. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakra golyóálló mellényben lévő büntetés-végrehajtási őrök vigyáznak.

Az MTI szerint a bíróságon legutóbb akkor voltak ilyen szigorú biztonsági intézkedések, amikor Hajdú László ügyében újrakezdték a Fővárosi Bíróságon a móri pert.

M. Róbert és társainak terjedelmes vádiratában többek között az alvilágban "Ragyás Tóniként" ismert pénzbehajtó meggyilkolása, és a 2000 júniusában egy XV. kerületi diszkónál történt lövöldözés is szerepel. Az ügyészség szerint M. Róbert bűnszervezetet hozott létre, amely akár ezer főt is mozgathatott volna.

Az alvilágban csak "fekete sereg" néven ismert csoport vezetőjét, M. Róbert a hatóságok szerint egy presztízsveszteséget akart megtorolni Ragyás Tóni megölétésével. Korábban ugyanis a férfi fegyvert rántott és megpróbálta lelőni őt. Ragyás Tónit 2003. augusztus 27-én a főváros III. kerületében, a Vihar utcában egy játékterem előtt egy ismeretlen több lövéssel megölte, és életveszélyesen megsebesítette az autóban mellette ülő 21 éves férfit.

M. Róbert megtagadta a vallomástételt, és csak annyit közölt: nem ért egyet a váddal, a vádiratban foglaltak álláspontja szerint nem fedi a valóságot. A bíróság kedden valamennyi vádlottat nyilatkoztatta arról, hogy kívánnak-e vallomást tenni. A 27, többségében büntetett előéletű vádlott közül csak alig négyen-öten nyilatkoztak úgy, hogy a későbbiekben vallomást kívánnak tenni. Egy vádlott részbeni beismerő vallomásán kívül a vádlottak vitatták a vád állításait.

[origo]/MTI