Jelentősen visszaesett a szervkivételek száma

Vágólapra másolva!
Több mint felével kevesebb szervadományozás történt eddig idén, mint a tavalyi hasonló időszakban - írja a Népszabadság. A lap szerint a csökkenésben közrejátszanak az egészségügyi átszervezések is.
Vágólapra másolva!

A tavalyi negyvenhez képest idén csupán 18 szervkivételt hajottak végre itthon ugyenebben az időszakban. Javít ugyanakkor a képen az, hogy a kivett szerveket hatékonyabban használták fel: a tavalyi 98-hoz képes 57 beültetés történt - írja a Népszabadság. Pedig szervkivétel esetén most már magasabb összeget kapnak a kórházak: egy vese kivételekor 167 ezer, több szerv esetén 250 ezer forinttal többet, és - részben - nyilvánossá váltak a várólisták is.

A lap szerint nem kedvez a szervadományozásnak a jelenlegi átszervezések miatti bizonytalan helyzet, ráadásul az eddig szerveket jelentő intézmények jelentős része nincs a súlyponti kórházak között. Nehezíti a szervkivételeket az is, hogy pár hónapja felszámolták a Hungarotransplantot. Az Eurotransplanthoz való csatlakozás eközben nem haladt előre, pedig ezzel további hat országból jöhetnének a szervek - sürgős esetekben.