Hallgatnak az uniós metrópénzekről

Vágólapra másolva!
Sem a főváros, sem a kormány nem árulja el, mekkora támogatást ajánlott az Európai Bizottság a négyes metró megépítéséhez, noha azt elismerték, hogy az unió már állást foglalt az ügyben. Egyes híresztelések szerint a brüsszeli illetékesek a vártnál jóval kevesebb pénzt adnának a projektre. Ha ez így lesz, a hiányzó milliárdok valószínűleg a fővárosi költségvetésre szakadnak majd.
Vágólapra másolva!

Állást foglalt a négyes metró uniós támogatásáról a kormánnyal és a fővárossal tárgyaló Európai Bizottság - áll Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos titkárságának közleményében. Arról viszont, hogy mennyi pénzt ajánlott az unió, sem a kormánybiztos sajtósa, sem a főpolgármesteri hivatal nem árul el semmit: mindketten arra hivatkoztak, hogy a tárgyalások még folyamatban vannak. Az Index ugyanakkor úgy tudja, hogy az EU a reméltnél jóval kevesebb támogatást, 240-270 milliárd helyett csak mintegy 100-120 milliárd forintot ajánlott a budapesti metróprojektre.

"Jelenleg is folynak az egyeztetések arról, hogy mekkora összeggel és milyen formában támogatja az EU kohéziós alapja a 4-es metrót" - magyarázta a titkolózást közleményében a Főpolgármesteri Hivatal. "Az uniós támogatási szerződések megkötése akár hónapokat is igénybe vehet" - írják, addig tehát nem egyértelmű, hogy ki mekkora részt vállal majd a metró költségeiből.

Az eredeti elképzelések szerint az EU a teljes beruházás 70-80 százalékát fizette volna, ha azonban ennél kevesebbet adnak, azzal sok milliárd forint többletköltség szakadhat a főváros nyakába. Ennek ellenére a Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a tárgyalások nem érintik a jelenleg is zajló építési munkálatokat, a 4-es metró beruházás törvényben rögzített feltételek alapján folytatódik tovább. Az [origo] megpróbálta megszólaltatni az ügyben az Európai Bizottság magyarországi képviseletét is, ott azonban senki nem reagált a hívásunkra.

A budapesti városvezetés egyébként abban sem reménykedhet, hogy az állam húzza ki a túlköltekezésből. A fejlesztéspolitikai kormánybiztos ugyanis pénteki közleményében a finanszírozási tárgyalások egyik céljaként jelölte meg, hogy a metróprojekt a központi költségvetés számára ne kerülhessen többe az eredeti terveknél. A közlemény szerint egyébként a főváros és a kormány közel állnak az új finanszírozás elveinek, a felek által fizetett költségek arányának véglegesítéséhez.

Elszálló álmok

A legutolsó hivatalos számok szerint a metróprojekt 340 milliárd forintba kerülne, amihez még hozzáadódnának a felszíni beruházások, vagyis a metróépítéshez távolabbról kapcsolódó környezetfejlesztési költségek. A főváros a felszíni beruházások között a metróallámások környékének korszerű felújítását, parkolók, csomópontok kiépítését tervezte, de ezekről korábban az [origo]-nak azt mondták, hogy az EU-támogatások mennyiségétől függenek. Ha igazak az Index által közreadott számok, akkor viszont nem hogy extra fejlesztésekhez, de az alapberuházás költségeinek előteremtéséhez is össze kell húzni a nadrágszíjat a fővárosi költségvetésben.

Egy héttel korábban Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE)szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy az uniós támogatások függenek majd attól, mennyire jók a metró gazdaságossági mutatói. A VEKE nemrég megkérdőjelezte a projekt által használt számokat, azt állítva, hogy a metrónak a tervezettnél kevesebb utasa lesz, illetve hogy kevesebb időmegtakarítást hoz majd a fővárosiaknak a vártnál. Rosszabb mutatókkal pedig vélhetően kevesebb pénzre számíthatna a projekt az EU-tól is.

Ezt követően a főváros is felülvizsgálatba kezdett, a Becker László metróbiztos által január végére ígért jelentést azonban máig nem hozták nyilvánosságra, így azt sem lehet tudni, hogy igazolták-e a VEKE félelmeit. Czuk Dóra, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke szerint azért nem nyilvános még a jelentés, mert - a most is folyó finanszírozási tárgyalások miatt - még mindig nem végleges, és csak végleges formájában adják majd közre.

Visnovitz Péter