Vágólapra másolva!
A móri ügyben történt fordulat ellenére az emberek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban - ismertette egy felmérés eredményét Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Vágólapra másolva!

Egy, a közelmúltban készült felmérés szerint a móri ügyben bekövetkezett fordulat után a megkérdezetteknek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban - erről Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke beszélt a Fővárosi Bíróság értekezletét követő sajtótájékoztatón.

Lomnici Zoltán hozzátette: a 900 fős felmérés megkérdezettjei annak ellenére így nyilatkoztak, hogy többségük tudott a móri fordulatról. Vagyis arról, hogy egyre nagyobb a valószínűsége, hogy nem Kaiser Ede és Hajdú László követte el a móri mészárlást.

Lomnici hangsúlyozta: arra kell törekedni, hogy a téves ítéletek száma minimális legyen. Elmondta: világszerte elkerülhetetlen az, hogy téves ítéletek szülessenek. Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban is szembesült a társadalom azzal, hogy az emberjogi szervezetek statisztikája szerint több mint száz embert végeztek ki ártatlanul.

Lomnici Zoltán beszélt arról is, hogy egy, az Európai Unióban készült értékelés szerint a magyar bíróságok működése európai összehasonlításban gyors. Szintén európai összehasonlításra hivatkozott az elnök akkor, amikor arról beszélt, hogy a még 25 tagállamot számláló EU-ban a magyar bírói illetmények kezdő bírók esetében a 18., a gyakorló bírók esetében a 20. helyen állt.