[origo] itthon
Felfüggesztették Lázár János mentelmi jogát
[origo]|2007. 03. 12., 20:13|Utolsó módosítás:2007. 03. 12., 20:47|Két mentelmi ügyet tárgyalt hétfőn az Országgyűlés. A fideszes Lázár János mentelmi jogáról ezúttal közlekedési baleset miatt kellett dönteni, míg a szocialista Tóth Józsefet rágalmazás miatt jelentette fel lakóhelyének polgármestere.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere még 2005 decemberében nem adta meg az elsőbbséget egy biciklisnek, aki az ütközés következtében agyrázkódást és nyolc napon túl gyógyuló halláskárosodást szenvedett. Lázár az eljárás során lemondott mentelmi jogáról, a mentelmi bizottság is javasolta a kiadását. A parlament 288 igen hét nem ellenében függesztette fel a fideszes képviselő mentelmi jogát. Lázár a szavazás előtt maga is ezt kérte képviselőtársaitól.
Lázárnak nem ez volt az első mentelmi ügye. Legutóbb, február 19-én azért javasolta a mentelmi bizottság a kiadását, mert Miklóssy Ferenc, a Keviép Kft. ügyvezető igazgatója feljelentette. A polgármester ugyanis tavaly augusztusban, a Vásárhelyi Riport című lapban azt nyilatkozta, hogy a vállalkozó arra akarta őt rávenni, fizessen többet a városi uszoda építéséért, mint a szerződésben szereplő összeg, majd amikor Lázár erre nem volt hajlandó, megfenyegette.
A képviselőt 2005-ben rágalmazás miatt, 2003-ban pedig közösség elleni izgatás miatt jelentették fel, akkor a mentelmi bizottság nem javasolta mentelmi jogának felfüggesztését. Utóbbi feljelentést a szélsőjobboldali könyvek kiadójaként ismert Mónus Áron tette, mert a polgármester az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét népszerűsítette.
A szocialista Tóth Józsefnek is rágalmazás miatt kellene bíróság elé állnia, miután Oláh József, a Tóth választókerületében lévő Polgár város polgármestere feljelentést tett ellene. A feljelentő szerint 2004. július 23-án a Blikkben megjelent egy cikk, amiben egy L. János nevű férfi azt állította, hogy Oláh ötmillió forintot ajánlott neki, ha Tóthot és két másik helyi politikust "eltüntet" a városból.
A mentelmi bizottság egyhangú szavazással úgy döntött, nem javasolja az országgyűlésnek Tóth mentelmi jogának felfüggesztését, mert az érintettsége az ügyben nem tisztázott, illetve közszereplők egymás közötti viszályáról van szó. A parlament egyhangúan szavazott a mentelmi jog felfüggesztése ellen.
[origo]
[origo] címlapon»
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Egyszer meg kell fagyni
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Senki sem önként csinálta ezt végig
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.