Gázszivárgást okozott egy karambol a XV. Kerületben

Vágólapra másolva!
Összeütközött három autó Budapesten, aminek következtében egy nő megsérült, az egyik jármű pedig egy ház falának csapódva megrepesztett egy gázvezetéket.
Vágólapra másolva!

Molnár Péter szóvivő elmondta: a baleset a XV. kerületi Pestújhelyi úton történt, s a három autó egyike az ütközés következtében felborult. A balesetben részt vevő egyik jármű pedig nekicsapódott egy ház falának, aminek hatására a falon található gázvezeték megrepedt.

A gázcső eltömítését a gázművek szakemberei végzik.