Finomított taktikával oszlatott a rendőrség

Vágólapra másolva!
Más taktikát alkalmazott a tömegoszlatás során a rendőrség, mint október 23-án - mondta az [origo]-nak az ORFK szóvivője. Garamvölgyi László szerint a rendőrség csiszolt a kommunikáción, és csak a végső esetben alkalmazott erőszakot. A rendőrségnek nincs olyan információja, hogy a tüntetők a következő napokra is készülnének valamivel.
Vágólapra másolva!

Harminchat személyt állított elő a rendőrség a csütörtöki zavargások kapcsán - mondta az [origo]-nak Garamvölgyi László, az Országos rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. A szóvivő szerint a rendőrség azért tudott pár óra alatt úrrá lenni a helyzeten, mert más taktikát alkalmaztak, mint tavaly október 23-án.

Garamvölgyi ezek között említette, hogy jó volt a kommunikáció a parancsnokság és a rohamcsapatok között, precízen kiemelték a békés tüntetők közül a kemény magot, valamint hogy csak végső esetben használtak a rendőrök erőszakot. Gumilövedéket azonban ekkor sem vetettek be - tette hozzá.

Az ORFK csütörtök este közleményt bocsátott ki azzal kapcsolatban, hogy az egyik kereskedelmi csatorna azt közölte, hogy az általuk bemutatott nagydarab fémpatron is a könnygáz gránát része. A közlemény szerint a bemutatott fémdarab a gránát hüvelye, amely nem hagyja el a csövet, így az sérülést sem okozhat. A könnygázgránátot kezelő rendőr a kilövése után a hüvelyt kiveszi, és új gránátot helyez a csőbe - fogalmaz a közlemény.

Garamvölgyi közölte: nincs olyan információjuk, hogy a tüntetők a következő napokra is készülnének akciókkal, ennek ellenére marad a készültség.

A szóvivő az [origo]-nak elmondta azt is: az este folyamán négy rendőr sérült meg, közülük három könnyebben. Egy rendőrt kórházba kellett szállítani, mert egy kő arcon találta, a férfi sebét összevarrták, aki ezt követően újra szolgálatra jelentkezett. A szóvivő nem tud arról, hogy civilek is megsérültek volna, de Győrfi Pál mentőszolgálati szóvivő közölte, egy civilt kellett fejsérüléssel kórházba szállítani.