Demszky Orbánt hibáztatja a zavargásokért

Vágólapra másolva!
Az MSZP és Demszky Gábor is bírálta a Fideszt a március 15-én kitört utcai zavargásokért. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető szerint azonban az ő rendezvényük fél hatkor véget ért, ami utána történt, a kormány érdekeit szolgálta.
Vágólapra másolva!

A nemzeti ünnep legagresszívabb szereplője egyértelműen Orbán Viktor volt - jelentette ki pénteken Demszky Gábor főpolgármester. Szerinte a hőzöngők csak a város rendjét zavarták meg, de a Fidesz elnöke a "demokráciát kígvánta aláásni és a jogállam rendjét veszélyeztette" a kormány elkergetésére vonatkozó szavaival. A főpolgármester szerint Orbán szellemi muníciót adott azoknak, akik szó szerint szokták venni azt amit mond, és nélküle nem történhetett volna meg a "Táncsics-szabadítás tegnapi paródiája" sem.

Demszky szerint Orbánnak az őszi népszavazásra vonatkozó szavai nyomán újabb fél évig lehet készülődni a rendbontásokra. Míg hallgatóságának többsége el is felejtette mit mondott, az a kisebbség, akinek elmagyarázták, hogy a patikaszerekről tartott népszavazás eredménye elegendő a kormánybuktatáshoz, már elkezdett köveket gyűjtögetni. A főpolgármester ugyanakkor külön megköszönte Pokorni Zoltán Fidesz-alelnöknek, és Rogán Antal belvárosi alpolgármesternek, hogy elítélték azt, ami a Petőfi szobornál történt 15-én.

"A csütörtök este hat utáni események nem tartoztak a Fidesz rendezvényéhez" - reagált pénteken Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a szocialisták felvetésére, amely szerint az ellenzéki párt lenne a felelős a március 15-én este kitört zavargásokért. "A Fidesz rendezvénye fél hatkor befejeződött, amit a rendőrség is igazolt" - mondta Navracsics, hozzátéve, hogy nem tudni, kik voltak a rendbontók, de az biztos, hogy a hatalom érdekét szolgálták, nem a Fideszét.

Csütörtök este Nyakó István, az MSZP szóvivője azt közölte, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök felelős az eseményekért, mert beszédében a kormány elkergetésére hatalmazta fel híveit, a rendőrség ellen uszított és politikai fogolynak nevezte a rendbontókat. Óvatosabban fogalmazott Lendvai Ildikó MSZP frakcióvezető, aki pénteken reggel az MTV Nap-kelte című műsorában azt mondta, nem a Fidesz tüntetői randalíroztak, de az ellenzéki párt nem tett semmit, hogy lehűtse az indulatokat.

Szilvásy György kancelláriaminiszter az Info Rádióban azt mondta, szerinte nincs jelentős tömegtámogatása a csütörtök este tapasztalt radikalizmusnak, és Orbán Viktor beszédének sem lehetett érdemi hatása a történtekre. Ugyanakkor a volt kormányfő szavaival egyfajta "menlevelet adhattak" ennek a kis létszámú rendbontó csoportnak.

Navracsics Tibor erre reagálva azt mondta, Szilvásy sokadszor mond olyat, aminek bizopnyításával adós marad. A frakcióvezető azt mondta, szilvásy jobban tenné, ha "a saját háza táján söprögetne", és az augusztus 20-i vihar sérültjeivel foglalkozna.

Navracsics szerint a Fidesz "jókedvűen, békésen és nyíltan" ünnepet, míg a kormány "kordon mögé zárva, válogatott közönség előtt, riadtan, gyáván menekülve". A frakcióvezető szerint a mai magyar demokrácia legnagyobb március 15-i megemlékezése volt a Fideszé, azon - becslések szerint - 100-250 ezer ember vett részt. Navracsics köszönetet mondott a rendőrségnek a "kulturált rendfenntartásért".