Elküldené a kordon miatt Gergényit a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Kossuth téri kordon tövéből szólította fel távozásra Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt Répássy Róbert. A fideszes képviselő szerint hiába várható, hogy hétfőn lebontják a kordont, attól még az általuk alkotmányellenesnek tartott kerítés felállítóinak felelőssége megmarad.
Vágólapra másolva!

Távozásra szólította fel a fővárosi rendőrfőkapitányt szombaton Répássy Róbert a Kossuth téri kordon tövében. A fideszes országgyűlési képviselő szerint ugyanis a kordon várható eltávolítása nem teszi semmissé azt a felelősséget, amit azok viselnek, akik ennek felállításáról döntöttek. Répássy szerint a kordon lebontása utólag is igazolja a korábban megfogalmazott kritikákat, és nem volt hiábavaló az a polgári engedetlenség, amit a Fidesz képviselői indítottak el.

A fideszes képviselő csatlakozott Simicskó István (KDNP) pénteki felvetéséhez, aki arra kereste a választ, hogy milyen nemzetbiztonsági kockázat az, amely egyik napról a másikra megszűnik. "Tudok egy magyarázatot, nem létező nemzetbiztonsági kockázat" - mondta. Szerinte ugyanis nem volt megalapozott a kordon felállítását indokló félelemkeltés és hisztéria.

Répássy szerint két nap alatt kétszer arattak győzelmet a szabadság magyarországi hívei. Egyrészt akkor, amikor bebizonyították, hogy nem kell félni az ünneptől, másrészt, amikor visszakapták a tőlük jogellenesen elvett Kossuth teret. Közölte, pártja 15-i rendezvényén 200 ezer ember bizonyította be, hogy van létjogosultsága a békés gyülekezés jogának. Az esti rendőri fellépés pedig azt bizonyította, hogy nem volt hiábavaló a rendőrség kritikája az őszi események miatt.

A februári fideszes kordonbontással kapcsolatban közölte, egyelőre arról kaptak értesítést a bíróságtól, hogy lépéseket tesznek mentelmi joguk felfüggesztése ügyében. Szerinte ugyanakkor hatásköri vita van a bíróság és az ügyészség között, hogy kinek kellene a kordont bontó képviselőkhöz fordulni a mentelmi jog ügyében.

Bene László országos rendőrfőkapitány pénteken jelentette be, hogy kockázatelemzést végeznek, és megfelelő eredmény esetén hétfőn elbontják a tavaly ősszel a Kossuth térre felúzott védőkerítést.