Tűz miatt lezárták az M3-as autópályát

Vágólapra másolva!
Avartűz okozta füst miatt a balesetveszély elkerülése érdekében lezárták az M3-as-M30-as autópálya csomópontjánál a Budapest felé vezető sávot Emőd térségében.
Vágólapra másolva!

Az M3-as -M30-as autópály csomópontjánál 1 kilométer hosszan égett az út menti száraznövényzet. A tűzoltóknak a koraesti órákra sikerült eloltani a tüzet - mondta László Antal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Az útzárat időközben feloldották, ám az M3-as egy másik szakasza környékén, Igrici térségben ismét meggyulladt az aljnövényzet.

Az ügyeletes elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vasárnap eddig 38-szor riasztották a tűzoltókat avar, illetve szárazfű-tűzhöz. Egyebek mellett Dédestapolcsány, Nemesbikk, Szuha, Ózd, Sáta térségében. A tűzesetek szerencsére nagyobb kárral nem jártak.