Elrontott törvény szúr ki a fogyatékosokkal

Vágólapra másolva!
A fogyatékkal élő emberek közlekedését a nemcsak a lépcsők nehezítik, de néhány jogszabálymódosítás is komoly fejfájást okoz nekik. Jelentősen csökkent például a fogyatékos gyerekek iskolába szállításának költségtérítése, miközben szűkült a gépjárműadó-mentességet igénybe vehetők köre.
Vágólapra másolva!

Egyharmadára csökkent a fogyatékos gyermekek iskolába, fejlesztő intézménybe szállításának támogatása, miután a kormány februárban módosította az egészségbiztosítási ellátásokról szóló rendeletet, és 33 százalékra csökkentette az eddig 100 százalékos támogatást, míg a 65 év feletti sérültek egyáltalán nem kapnak utazási költségtérítést.

A módosítás több ezer család mindennapjait nehezíti meg - mondta az [origo]-nak Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) elnöke - legjobban pont azokét, akik amúgy is nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják használni a tömegközlekedést (például azért, mert a gyereknek testi fogyatékossága is van).

A korábbi szabályozás szerint, ha egy fogyatékos nem tudott tömegközlekedési eszközzel utazni, akkor az autó használata után is jogosult volt a támogatásra: akkora összegre, amennyit a vonatra vagy buszra fizetett volna. A módosítás után azonban már figyelembe veszik a tömegközlekedési kedvezményeket is, vagyis az iskoláskorú gyerek után csak 33 százalékos támogatás jár, a 6 év alattiaknak és a 65 évnél idősebbeknek pedig semmi, hiszen ők ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön. A jogszabályalkotók azt nem vették figyelembe, hogy a fogyatékosok közül sokan nem tudják igénybe venni ezt a kedvezményt.

A támogatás csökkentését a fogyatékosok szervezetein kívül Tállai András fideszes parlamenti képviselő, Mezőkövesd polgármestere is kifogásolja, ezért hétfőn kérdést intézett az egészségügyi miniszterhez, miután egy, a választókörzetében élő család jelezte neki a problémát. Tállai és Gyene is egyetért abban, hogy a módosítás nem lehet szándékos megszorítás, inkább tévedés történt. Az ÉFOÉSZ elnöke szerint "az oda nem figyelés" áldozatai lettek.

Tállai azt mondta, az egészségbiztosító már jelezte a hibát a kormánynak, és a fogyatékosok szervezetei is több fórumon emeltek panaszt: a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) például nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz. Az egészségügyi miniszternek két hete van, hogy válaszoljon a képviselő kérdésre. Az [origo] szerette volna ennél hamarabb megtudni, mi a minisztérium álláspontja, a tárca sajtóosztályán szerdára ígértek választ, de az mostanáig nem érkezett meg.

Nem tárgyalnak a gépjárműadóról

A figyelmetlenség helyett a politikai gőgnek tudja be Tállai András, hogy a parlament többsége a múlt héten nem volt hajlandó tárgysorozatba venni azt a módosító indítványát, amely visszaállította volna a fogyatékosok gépjárműadó-mentességének korábbi formáját. Januártól ugyanis csak az után a jármű után nem kell fizetni, amely a fogyatékos személy vagy pedig a 18 év alatti fogyatékos gyermek szülei tulajdonában van.

A fogyatékosok többsége ugyanis - magyarázta Tállai - nem képes vezetni, az ő esetükben természetes lenne, hogy egy családtag kocsiját használják. A képviselő ezért azt szeretné elérni - összhangban a fogyatékosok szevezeteivel -, hogy a felnőtt sérültek családtagjai is igénybe vehessék a kedvezményt. A képviselő azt mondja, a gépjárműadó az önkormányzatok bevétele, az nem érinti a központi költségvetést, így a megszorításokkal sem érvelhetnének a kormánypárti képviselők.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese (aki maga is nemmel szavazott) az [origo]-nak azt mondta, azért nem támogatták a tárgysorozatba vételt, mert Tállai olyasmit akart "a parlament elé tolni", amit polgármesterként saját maga is megtehetne: Göndör szerint ugyanis az önkormányzatok saját hatáskörükben eldönthetik, beszedik-e az adót a fogyatékosok családtagjaitól vagy sem. Tállai szerint azonban a törvény csak akkor ad lehetőséget az adó elengedésére, ha az az adóalany megélhetését veszélyezteti, egyéb esetben az önkormányzatnak be kell szednie.

Kovács Áron