Vágólapra másolva!
Utoljára hét évvel ezelőtt a Mecsekben fordult elő, hogy egy pénzszállító kirablása során az őr életét vesztette. Hétfőről keddre virradó éjjel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében halt meg egy pénzkísérő. Egy korábban hasonló ügyeken dolgozó rendőrségi szakértő szerint az esetek 70-80 százalékában belső ember révén készülnek fel a támadók: vagy lefizetnek valakit, vagy beférkőznek valaki életébe.
Vágólapra másolva!

Egy pénzkísérőt holtan találtak a rendőrök abban a pénzszállítóban, amelynek eltűnését az érintett cég jelentette be a rendőrségen. A pénzszállítót hajnalban találták meg Tokaj közelében a főúttól egy kilométernyire - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa az [origo]-val. A kifosztott járművel utazó másik őr komolyabb fizikai sérülések nélkül megúszta a támadást, őt állampolgári bejelentés alapján találták meg a támadás helyszínétől távolabb, kihallgatása jelenleg is tart.

A rendőrség egy miskolci fiatalembert gyanúsít a bűncselekménnyel, és országos körözést rendelt el ellene. Kökényesi Antal Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya rendkívüli sajtótájékoztatón azt mondta: a körözött 25 éves miskolci feltehetően fegyverrel rendelkezik, ezért senki se tartóztassa fel abban az esetben, ha felismeri.

Az elhunyt őrrel valószínűleg nem lövés végzett. A rendőrség munkatársának közleménye szerint "bizonyos, hogy fegyverhasználat nem történt". Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője - a nyomozás érdekeire hivatkozva - ennél részletesebb tájékoztatást későbbre ígért. A nyomozásban a borsodi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrkapitányság mintegy száz rendőre vesz részt. A pénzszállító ugyanis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de a támadás már Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt.

Fotó: MTI
Száz rendőr indult az elkövetők után

Rendőrségi információk szerint a jármű Nyíregyháza útba ejtése után Miskolc felé tartott. Az érintett cég azzal fordult a nyíregyházi rendőrséghez, hogy a páncélozott pénzszállító autójukat utoljára Nyíregyházán látták, és a jármű személyzetével nem tudják felvenni a kapcsolatot.

Utoljára a Mecsekben

Az MTI összeállítása szerint utoljára 2000-ben fordult elő, hogy egy biztonsági őr életét veszítette hasonló támadásban. A múlt hét csütörtökön is egy pénzszállító autót ért támadás az M1-es autópályán. Akkor az őrök és a támadók között tűzpárbaj is kialakult, de senki nem sérült meg, pedig a támadók belelőttek a szélvédőbe is, a golyó azonban - a rendőrség közlése szerint - megállt az üvegben. Ennek a támadásnak a gyanúsítottjait a rendőrség elfogta, a fegyvert azonban már nem találták náluk.

Abból, hogy egy héten belül ez már a második ilyen bűncselekmény, és tavaly is volt több pénzszállítórablás, az [origo] által megkérdezett rendőrségi szakértő, Tarjányi Péter nem von le messzemenő következtetéseket. A korábban rendőrként dolgozó és több hasonló bűncselekmény felderítését végző Tarjányi azt mondta, ez a pénzszerzési forma mindig is népszerű volt. Egy ilyen támadás hatalmas hasznot hozhat - magyarázta a szakértő, aki szerint ezeknél az eseteknél az elkövetők komolyan előkészítik, végiggondolják az akciót.

Kérdésünkre azt mondta, az ő tapasztalatai szerint az esetek 70-80 százalékában belső ember révén jutottak információhoz a támadók. Megszerzik az autó útvonalát, kiderítik, hogy mennyire felkészültek az őrök. A legkézenfekvőbb, hogy lefizetik a bank vagy a biztonsági cég alkalmazottját vagy korábbi dolgozóját, de időnként ennél agyafúrtabb trükköket vetnek be.

Fekete információgyűjtés

Tarjányi azt mondta, ő rendőrként többször is találkozott az úgynevezett "fekete információgyűjtéssel". Ez azt jelenti, hogy a rablók beépülnek valaki életébe, például egyikük viszonyt kezd egy banki dolgozóval, aki öntudatlanul is kifecseg dolgokat. Amikor aztán utólag szembesítik vele, hogy ő volt a tippadó, akkor az illető összeomlik - jegyezte meg a szakértő.

Tarjányi szerint egyébként a biztonsági cégek egyre jobban fel vannak készülve. Egyrészt a vállalkozások nagy összegű, akár milliárdos felelősségbiztosítást kötnek, így az érték nagyobb biztonságban van - magyarázta a szakértő -, másrészt a pénzszállítást végző őrök is egyre jobb kiképzést kapnak, és profibbak az eszközeik is. Tarjányi példaként hozta, hogy a múlt heti, az M1-esen történt pénzszállítórablásnál az autóban ülő őrök közvetlenül kapcsolatba tudtak lépni az autópálya-rendőrséggel, nem volt szükségük közvetítésre.