Vágólapra másolva!
Súlyos bántalmazás áldozata lett a nyomozás adatai szerint az a biztonsági őr, akit csütörtökön reggel találtak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Györgytarló mellett, egy gyümölcsösnél lévő épületben.
Vágólapra másolva!

Az áldozat egy 46 éves sárospataki férfi, aki éjjeliőrként dolgozott a telepen - erősítette meg a helyszínen szerzett információkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája. A helyszínen egyébként történt már bűncselekmény, pár évvel ezelőtt bántalmaztak, megvertek és összekötöztek egy biztonsági őrt. Akkor a támadók értékes, több százezer forint értékű vegyszersűrítményt raboltak.

Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az éjjeliőr holttestét váltótársa találta meg csütörtökön reggel. A helyszíni szemle jelenlegi adatai szerint a 46 éves sárospataki férfi - aki a növényvédő szerek tárolására szolgáló épületet felügyelte - bűncselekmény áldozata lett. Az ismeretlen elkövető bántalmazta, aminek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A szemlén tapasztaltakról a rendőrség egyelőre nem közöl információkat.

A hatóság emberölés bűntette miatt indított nyomozást. A nyomozók a szemlével párhuzamosan kiterjesztett adatgyűjtést és tanúkutatást folytatnak. Az elsődleges adatok szerint a tárolt növényvédő szerekből hiányzik egy bizonyos tétel, annak pontosítása azonban, hogy milyenek szerek és mekkora mennyiségben tűntek el, még folyamatban van - mondta a szóvivő.