A Fidesz nemet mondott a gyülekezés szigorítására

Vágólapra másolva!
Nem született megegyezés a gyülekezési törvény módosításáról az igazságügyi minisztériumban tartott ötpárti megbeszélésen pénteken. A Fidesz támogatásának hiányában biztos, hogy nem lehet megváltoztatni a kétharmados törvényt.
Vágólapra másolva!

Ötpárti egyeztetést tartottak pénteken a az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium javaslatáról, amely több ponton módosítaná a gyülekezési törvényt, főként a tavaly őszi tüntetések tapasztalatai alapján. A megbeszélésen nem született egyezség, mivel a Fidesz szerint nem időszerű hozzányúlni a jogszabályhoz.

Balsai István fideszes képviselő az egyeztetés után azt mondta, pártja kizárólag a rendőrségi törvény kiegészítését támogatja, amely az azonosító jelzések viselésére vonatkozik. Balsaival ellentétben Wiener György szocialista, Gusztos Péter szabad demokrata és Herényi Károly MDF-es képviselők szükségesnek nevezték a kétharmados törvény módosítását.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerint megoldást kell találni a gyülekezési jog problémájára. A törvénymódosítás tervezetét várhatóan az egyeztetés sikertelensége ellenére is kormány elé viszik, ott dől el, hogy lesz-e róla parlamenti szavazás.

A tárca tervezete tartalmazza többek között az előre be nem jelentett, spontán demonstrációk legalizálását, és azt, hogy a folyamatos tüntetéseket időnként felülvizsgálhatná a hatóság. Megtiltanák az éjszakai hangos demonstrációkat,és azt is, hogy a tüntetők eltakarják arcukat.