[origo] itthon
Fodor Gábor helyét keresik az SZDSZ-ben
[origo]|2007. 04. 02., 16:59|Utolsó módosítás:2007. 04. 02., 17:02|Biztosan kap valami meghatározó posztot az elnökválasztáson pár szavazattal alulmaradó Fodor Gábor az SZDSZ-ben - állítja kampánystábjának vezetője, de azt nem árulja el, hogy mi lehet ez a pozíció. Több szabad demokrata politikus is azt mondta eközben, hogy az eddig Kuncze által irányított parlamenti frakció élére a legesélyesebb Eörsi Mátyás lehet.

Átadja a helyét
Ajánlat
Kóka János az SZDSZ új elnökeOlvassa el összefoglalónkat az SZDSZ elnökválasztásáról!
Fideszes badarságokról beszélt KunczeAz egykori elnök búcsúbeszéde
JÁTSSZ ONLINE!
A pártelnöki poszt után az SZDSZ parlamenti frakciójának éléről is távozik Kuncze Gábor - jelentette be hétfőn a korábbi pártelnök hivatalosan, amint már korábban is tudni lehetett. Vele együtt távozik kiemelt helyettese, Pető Iván is. Kuncze és Pető lemondása az új frakcióvezető és helyettes megválasztásával válik hatályossá, ez Kuncze szerint a jövő hét pénteken történhet meg. A képviselőcsoport élére addig írásban tehetik meg a jelöléseket a tagok. Kuncze nem bocsátkozott találgatásokba, hogy ki lehet az utódja a frakcióban.
Elvileg szóba jöhet a szombati elnökválasztáson vesztes Fodor Gábor, de egyelőre nincs döntés. Ugyanakkor több, az [origo] által megkérdezett SZDSZ-es politikus egybehangzó véleménye szerint a posztra Eörsi Mátyás a legesélyesebb, aki a szombati tisztújításig a párt ügyvivője volt. Eörsi arra a kérdésünkre, hogy szóba került-e lehetséges frakcióvezetőként, azt mondta, még csak ma indult el a jelölési folyamat. Ha azonban jelölnék, vállalná a posztot - mondta az [origo]-nak.
"Ez nem pozíciókról szól" - hárította el Fodor Gábor a kérdésünket, hogy milyen poszton tudná magát elképzelni. A rendkívül szoros versenyre utalva az ügyvivő azt mondta, ő nyertesnek érzi magát, hiszen a pártvezetés akaratával szemben, "ellenszélben" tudott jó eredményt elérni. "Hihetetlen erőt érzek magam mögött"- mondta Fodor, hozzátéve, hogy immár megkerülhetetlen tényezővé vált az SZDSZ-ben. A választási eredménnyel Fodor szerint a tagság kinyilvánította, hogy a párt hagyományos értékeit nem lehet "zárójelbe tenni".
Hasonlóan vélekedik Gulyás József képviselő is, aki Fodor elnökjelölti kampányát irányította. Mint mondta, Fodor Gábor egyértelműen a párt második emberévé vált. Az SZDSZ-ben ugyanakkor hivatalosan nincs elnökhelyettes vagy alelnök, egy ilyen posztot pedig csak a küldöttgyűlés hozhatna létre. Az új elnöknek Gulyás szerint meg kell egyeznie a néhány szavazattal alulmaradt jelölttel, mert ha "passzivitásba tolja" a belső ellenzéket, nem tudja megvalósítani a párt megújítására vonatkozó terveit.
A "hogyan tovább?" kérdéséről Kóka János és Fodor már hétfőn egyeztetnek, de Gulyás szerint nem elsősorban egy pozícióról van szó, hanem arról, hogyan tudják összeegyeztetni a politikai célkitűzéseiket. "Ügyek jönnek majd - ingatlanadó, energiapolitika, több biztosító -, amelyekben egységes álláspontot kialakítani" - mondta Gulyás, aki szerint szerdára dőlhet el, milyen poszton dolgozik tovább Fodor.
Fodor számára egy lehetőség, hogy miniszterként belép a kormányba. Erre alkalma is lenne, hiszen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban azt mondta, a koalíciós pártok tisztújítása után vizsgálja meg, szükség van-e személycserékre. Fodor több támogatója azonban úgy véli, nem lenne szerencsés, ha kormányzati tisztséget vállana, mert csak egy lenne a miniszterek közül, illetve az SZDSZ-es miniszterek közül is a csak második Kóka után. Eközben pedig beszűkítené a megszólalási lehetőségeit egy szakpolitikára.
Az SZDSZ elnökévé szombaton - egy döntetlen forduló után mindössze 13 többletszavazattal - Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert választotta a párt küldöttgyűlése. Közvetlenül az eredmény kihirdetése után mind Kóka, mind ellenfele, Fodor Gábor az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Kóka azt is mondta korábban, hogyha ő nyer, akkor Fodor olyan pozíciót kaphat, amilyet akar, később azonban ezt finomította, mondván, a posztokról a párt testületei döntenek.
Kovács Áron
[origo]
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Lebénultak a magyar bankok
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?