Vágólapra másolva!
Gondatlan emberölés miatt indult büntetőeljárás a vízbe fulladt sándorfalvai kisfiú ügyében. Gyanúsítottat még nem hallgattak ki.
Vágólapra másolva!

Büntetőeljárást indított a rendőrség annak a sándorfalvai kisfiúnak az ügyében, aki szerdán fulladt bele a lakásuktól mintegy ötven méterre található halastóba - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön. Tuczakov Szilvána elmondta, az eljárás gondatlan emberölés miatt indult, szakértők bevonásával vizsgálják a személyi felelősséget. Az ügyben gyanúsítottként még nem hallgattak ki senkit - tette hozzá.

A hároméves kisfiú szerda reggel nyolc órakor tűnt el egy szolgálati lakásból a Fehértói-csatornánál. A tavak, csatornák közötti lápos területet összesen több mint százötvenen kutatták át, rendőrségi helikopter, katonák, önkéntesek és búvárok segítették a keresést. A kisgyerek holttestére végül egy búvár bukkant rá délután négy óra körül egy halastóban.