Péntekig eldőlhet Fodor sorsa az SZDSZ-ben

Vágólapra másolva!
A héten eldőlhet, hogy az elnökválasztáson alig néhány szavazattal elmaradó Fodor Gábor milyen posztot kap az SZDSZ-ben, ugyanakkor arra kevés szabad demokrata politikus fogadna, hogy péntekig sikerül megnevezni a múlt szerdán lemondott Molnár Lajos utódját.
Vágólapra másolva!

"Minden találgatás, ami a médiában megjelent, idő előtti" - jelentette ki Gulyás József, az elnökválasztáson alulmaradó Fodor Gábor korábbi belső kampányának vezetője, aki szerint a személyi és a tartalmi kérdések még egyaránt nyitva vannak. Mint mondta, jelenleg van némi bizonytalanság a párton belül, de az ügyvivői testület már három ülést tartott az elnökválasztás óta. Gulyás szerint biztató, hogy ezek alapján úgy tűnt, együtt tudnak működni.

Pénteken választják meg a liberális párt új frakcióvezetőjét, ami - mint Gulyás József fogalmazott - azt feltételezi, hogy addig mindenképpen eldől, milyen szerepet vállal a jövőben Fodor Gábor. Az viszont nem feltétlenül derül ki legkésőbb péntekig, hogy a múlt héten váratlanul lemondott Molnár Lajos helyett ki áll az egészségügyi tárca élére.

Legalábbis az SZDSZ-es Béki Gabriella szerint, aki ezt ettől teljesen független kérdésnek tartja. Elvileg azonban már a csütörtöki ügyvivői testületi ülésen döntés születhet - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője, bár ő is jelezte, erre nem kell mérget venni.

Eörsi Mátyás számára viszont pénteken eldől, hogy valóban ő lesz-e a befutó a frakcióvezetői posztra, de mint az [origo]-nak mondta, semmilyen információja nincs ezzel kapcsolatban. "Meg kell várni a Fodor és Kóka közötti egyeztetés végét" - tette hozzá. Kérdésünkre, hogy szívesen vállalná-e ezt a szerepet, úgy fogalmazott, hogy ez politikai pályafutásának legkomolyabb kihívása lenne.