Villamos gázolt halálra egy férfit

Vágólapra másolva!
Meghalt az a férfi, akit a főváros X. kerületében elgázolt a villamos. A villamost a tűzoltóknak kellett megemelniük, a környéken leállt a villamosforgalom.
Vágólapra másolva!

Elgázolt egy férfit a 3-as villamos Budapesten csütörtökön, az áldozat a helyszínen életét vesztette - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. A baleset a X. kerületben, a Bihari és a Fertő utca kereszteződésében történt délelőtt fél tizenegy után. A férfi a szerelvény alá szorult, a villamoskocsit a tűzoltóknak kellett megemelni - tette hozzá a szóvivő.

Freud András, a BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint a helyszínen áll a villamosforgalom, a szerelvények a Mázsa térig, valamint a Fertő utcáig járnak, az utasoknak gyalogolni kell a következő megállóig.