[origo] itthon

100
90

Némák maradnak a romák a magyar médiában

[origo]|2007. 04. 14., 8:08|Utolsó módosítás:2007. 04. 14., 8:18|

Arctalan tömegként ábrázolja a média a cigányokat, politikusokat szólaltat meg helyettük, és csak akkor kerülnek szóba, ha az nem jár profitkieséssel - többek között ezeket rója fel egy új tanulmány a magyar újságoknak, rádióknak és tévéknek. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint pedig a médiában sokszor csak "nagylelkű bohócokként" használják a romákat, miközben átlagemberként nem mutatják meg őket.

Fotó: Hajdú D. András

Hajdúhadházi roma kislány

A média szerepe homályos

Az [origo] választ keresett a kérdésre, hogy a média mennyire lehet hatékony a diszkrimináció elleni küzdelemben, vagy éppen mennyire mérgesítheti el a cigányok és nem cigányok közötti viszonyt. Megkérdeztünk két romaügyben illetékes államtitkárt, és Horváth Aladárt is. Abban persze mindegyikük egyetértett, hogy mindebben óriási a média szerepe, de még megbecsülni sem lehet, pontosan mekkora - erről ugyanis nem készültek felmérések, legalábbis az általunk megkérdezettek szerint. Egy korábbi, romaügyben rendezett konferencián ugyanakkor az egyik előadó azzal érzékeltette a média szerepét, hogy annyit mondott: a magyarok egy nap átlagosan három és fél órán át néznek televíziót, vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy ezalatt milyen hatások érik őket.

JÁTSSZ ONLINE!

Bűnöző, barbár, túltámogatott, élősködő, esetleg cigányzenész - a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Horváth Aladár szerint többnyire így mutatja be a hazai média a cigányokat. "Miközben csak nagyon ritkán jelennek meg úgy, mint pincérek, utasok, egyedülálló anyák, vagyis átlagemberek" - tette hozzá.

Szerinte a média jelentős része meglévő zsigeri indulatokra, érzésekre játszik rá, hogy eladható legyen, és sok néző vagy olvasó szívesen látja viszont a saját cigányellenes indulatait a médiumokban. Egyes műsorokban pedig "nagylelkű bohócokként" szerepelnek a romák: inkább deviánsok, mint átlagemberek - tette hozzá.

A romák médiában megjelenő képéről szól a szociális tárca legújabb kiadványa, a Zöld könyv. E szerint bár a romákkal az utóbbi években egyre többet foglalkozik a média, és egyre érzékenyebben közelít a témához, még jócskán van mit javítani.

A romák némaságra vannak ítélve a legtöbb híradásban - derül ki az elemzésből, amely a magyarországi romák kanadai kivándorlását hozza példának. Az ügyben megszólaltatottak csaknem fele minisztériumi vagy kormányhivatalnok volt, egyharmada kisebbségi képviselő vagy érdekvédő, és csak minden huszadik esetben nyilatkoztak maguk a kivándorló romák. A tanulmány szerint általában jellemző, hogy a romákat "passzív, arctalan tömegként" ábrázolják, velük kapcsolatos ügyekben meg sem kérdezik őket.

A Zöld könyv szerint a közszolgálati tévékben vannak ugyan kisebbségi műsorok, ezek azonban csak a legritkább esetben jutnak el a közönséghez - többek között rossz minőségük miatt. A kereskedelmi médiumok pedig "piaci érdekeiknek megfelelően, többnyire akkor és olyan módon ábrázolnak romákat, ha közben biztosan nem veszítenek olvasókat, hallgatókat vagy nézőket".

Emellett - olvasható a Zöld könyvben - a romákkal kapcsolatos híradások témái többnyire konfliktusok, bűncselekmények köré összpontosulnak, néha csúsztatnak, vagy felületesek. Elenyésző a roma újságírók száma, és hiányzik az is, hogy a médiaszabályozó testületek folyamatosan vizsgálják a cigányok médiaábrázolását - teszik hozzá a dokumentum szerzői.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »