Javult a mérgezést szenvedett gyerekek állapota

Vágólapra másolva!
Lassan javul a mérgezett keceli gyerekek állapota, de még nincsenek túl az életveszélyen. A kéte gyerek csütörtökön ivott állatgyógyszert.
Vágólapra másolva!

A nagyobbik, kétéves gyermek már teljesen eszméleténél van, nála megpróbálják elhagyni a gyógyszereket. A kisebbik, öt hónapos csecsemő még lélegeztetőgépen van, de az ő állapota is javul - közölte Túri Sándor, a Szegedi Gyermekklinika igazgatója.

Még nem lehet kimondani, hogy túl vannak az életveszélyen - tette hozzá. A két kisgyermeket csütörtökön délelőtt vitte el édesanyjuk egy keceli orvoshoz, mert elmondása szerint a kicsik állatgyógyászati szerből, egy parazitaölő mérget tartalmazó ampullából ittak. A rendőrség tájékoztatása szerint az orvos a gyerekeket megvizsgálta, majd azonnal mentőhelikoptert hívott és Szegedre vitette őket.

A Bács-Kiskun megyei rendőrség életveszélyt okozó testi sértés vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a gyerekek ügyében.