Fodor Gábor és Horváth Ágnes is miniszterjelölt

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi tárca jelenlegi államtitkárát, Horváth Ágnest jelöli az SZDSZ a Molnár Lajos lemondása után vezető nélkül maradt minisztérium élére. Eldőlt az is, hol folytatja a pártelnökségért folytatott versenyben alulmaradt Fodor Gábor: várhatóan ő lesz az új környezetvédelmi miniszter. Kóka János pártelnök előtte kikérte Gyurcsány Ferenc véleményét, aki elfogadja mindkét jelöltet.
Vágólapra másolva!

Horváth Ágnest jelöli egészségügyi miniszternek az SZDSZ ügyvivői testülete. Horváth jelenleg az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, és jelentős szerepet vállalt a nagy vitát kiváltott reformok kommunikációjában. Az utóbbi hónapokban ő volt az egyik legtöbbet szereplő kormányzati tisztviselő. A tárcavezetői poszt azután üresedett meg, hogy Molnár Lajos miniszter két hete szerdán benyújtotta lemondását.

Kóka János pártelnök az ügyvivői testület (üt) szerdai ülése után elmondta, az első pillanattól esélyes volt Horváth Ágnes a posztra, miután részt vett a tárca arculatának kialakításában, a napi feladatok irányításában. Kóka elmondása szerint több mint 20 jelölttel egyeztetett, ebből az üt ülésére ketten maradtak: Horváth és Erdős Attila, aki egy diagnosztikai magáncég vezetője. Horváth mellett döntött közigazgatási tapasztalata, 2008-ban ugyanis már be akarják vezetni a több-biztosítós modellt - mondta Kóka, hozzátéve, hogy az üt kérharmados többséggel fogadta el a jelöltet.

Horváth Ágnes azt mondta, elődje, Molnár Lajos lerakta már az alapokat, az általa elkezdett munkát akarja ő is folytatni. Hozzátette, ha lesz is hangsúlyváltozás, az az ő személyiségéből fog fakadni. Államtitkárának megnevezése ügyében még időt kért, de megjegyezte, vannak nevek a fejében.

A Magyar Televízió Este című műsorában arra a kérdésre, hogy bizonyos döntéseket nem akarnak-e visszavonni, például az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásáról szólót, a miniszterjelölt közölte, hogy az eddigi határozatokat nem változtatják meg. Ugyanakkor hozzáfűzte, ahol szükséges, "finomhangolásokat" végeznek.

Fodornak voltak feltételei

Eldőlt az is, hogy Fodor Gábor lesz az új környezetvédelmi miniszter, vagyis a jelenlegi tárcavezető, Persányi Miklós távozik. Fodor Kóka Jánossal versengett a pártelnöki székért, a március végi választáson azonban szoros versenyben alulmaradt. Kóka elmondta az üt ülése után, hogy Fodort egyhangú szavazással jelölték a miniszteri posztra.

Fodor több okkal magyarázta, hogy elfogadta a miniszteri jelölést. Mint mondta, Persányi már foglalkozott a távozás gondolatával, és ez megkönyítette a döntését. Másrészt szerinte ahhoz, hogy a pártot erőssé és sikeressé tegyék, kellenek olyan témák mint például a környezettudatos gondolkodás. Újságírói kérdésre válaszolva Fodor azt mondta, több feltételt is szabott: az egyik ilyen volt, hogy az SZDSZ támogassa a jövő nemzedék ombudsman posztjának létrehozását. A másik, hogy legyen hosszú távú stratégia a megújuló energiáról és a klímaváltozásról.

Gyurcsánynak szólt előtte Kóka

Az SZDSZ csak jelölheti a minisztereket, hivatalba csak akkor léphetnek, ha a miniszterelnök elfogadja őket. Ennek nem lesz akadálya, a Komrányszóvivői Iroda vezetője, Daróczi Dávid ugyanis közölte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "alkalmasnak és felkészültnek tartja a koalíciós partner jelöltjeit arra, hogy tagjai legyenek a reformkormánynak". Daróczi közlése szerint Kóka János az elmúlt napokban előzetesen egyeztetett a miniszterelnökkel a jelöltekről, és ennek alapján tette meg javaslatait. Hozzátette, a miniszterelnök haladéktalanul elindítja a kinevezési eljárást.

Fotó: Hajdú D. András

Az, hogy Fodor is tagja lesz a Gyurcsány-kormánynak, annyiban mindenképp érdekes, hogy ő pártelnöki kampányában hangsúlyozta, szerinte át kellene alakítani a kormányt, ha vissza akarja szerezni a hitelét.

Másrészt a környezetvédelmi és a gazdasági tárca - amelyet a pártelnöki versenyben őt megverő Kóka János vezet - között már eddig is voltak konfliktusok. Utóbbi szerint nehezen teljesíthetők a megújuló energia terjesztésére vonatkozó vállalások, a zöld tárca szerint azonban ez pesszimista hozzáállás. Kóka János a szerdai tájékoztatón azt mondta, ha lesznek is konfliktusok a Fodor vezette tárcával, közös nevezőre tudnak majd jutni.

Horváth Ágnesnek inkább a szocialistákkal lehetnek konfliktusai. Az SZDSZ ugyanis kitart amellett, hogy egymással versengő magánbiztosítók révén kell finanszírozni az egészségügyi ellátást, és az erre vonatkozó modellt minél hamarabb bevezetné. Az MSZP azonban - bár már nem tartózkodik ettől a modelltől annyira, mint korábban - nem sietné el a döntést. Ez a konfliktus vezetett - részben legalábbis - Molnár Lajos távozásához is.

A Fidesz valószínűleg Horváthtal sem fog szorosabban együttműködni, mint elődjével. Az ellenzéki párt ugyanis az SZDSZ döntése után egyből közleményt adott ki, amelyben közli három feltételét a támogatásért cserébe: "a kormány tekintsen el a vizitdíj beszedésétől, vonja vissza a kórházak bezárásához vezető ágyszám-rendeletet, és garantálja a magyar emberek számára az egységes, szolidaritáson alapuló biztosítási rendszer fenntartását".