Bárki aláírhatja Gyurcsány kiáltványát

Vágólapra másolva!
Civilek is csatlakozhatnak a miniszterelnök által meghirdetett Zéró tolerancia kiáltványhoz, amely elutasítja a rasszista, antiszemita nézeteket, illetve a gyűlöletbeszédet. Sokan jelezték ugyanis, hogy az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan aláírásukkal fejeznék ki egyetértésüket.
Vágólapra másolva!

Magánszemélyek, civil szervezetek, közösségek és határon túli magyarok is csatlakozhatnak a Zéró tolerancia kiáltványhoz - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Az elmúlt napokban ugyanis sok állampolgár és civil szervezet jelezte, hogy aláírná a miniszterelnök által kezdeményezett nyilatkozatot.

Hétfőn, a holokauszt-emléknap alkalmával jelentette be a szocialista párt, hogy ismét megpróbálják büntethetővé tenni a gyűlöletbeszédet. Napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról beszélt: a mai politikai erők egységesek abban, hogy nem kokettálnak antiszemita, rasszista nézetekkel.

A kormányfő arra kérte a képviselőket, hogy írják alá azt a kiáltványt, amely a zéró tolerancia elvét hirdeti mindazokkal szemben, akik gyűlöletet szítanak, vagy vallási, faji, származási, illetve nemi alapon különbséget tesznek ember és ember, magyar és magyar között. Az emléknapon a Fidesz nem bojkottálta a miniszterelnök beszédét, sőt a frakció közölte, hogy a KDNP-vel együtt aláírja a szélsőségekkel szembeni nyilatkozatot.

Akik csatlakozni szeretnének a kezdeményezéshez, azok a kiáltványt letölthetik a www.miniszterelnok.hu honlapról, és aláírásukkal ellátva május 9-ig, az Európa-nap időpontjáig visszaküldhetik a Miniszterelnöki Titkárság címére - tájékoztat a Kormányszóvivői Iroda. Ezeket a példányokat külön kötetbe gyűjtve - akárcsak az országgyűlési képviselők által aláírt kiáltványokat - az Országgyűlés Könyvtára fogja megőrizni.