Vágólapra másolva!
Átadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét Simonyi Károly űrutazónak Sólyom László köztársasági elnök hétfőn. Az üzletember egy olyan magyar zászlót vitt ajándékba az államfőnek, amelyet lepecsételtek az űrállomáson. Gyurcsány Ferenc is találkozott Simonyival, és egy különleges dedikálású Radnóti-kötetet adott neki.
Vágólapra másolva!

Magyarország és a magyarság hírnevének öregbítése, nemzetközi tekintélyének növelése
érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta Simonyi Károlynak hétfőn Budapesten.

Sólyom László felidézte az űrben járt üzletember, Simonyi Károly életének fontosabb mozzanatait, közöttük azt, hogy gyermekkorában megnyert egy űrkutatással foglalkozó versenyt. Az államfő kiemelte, hogy a Microsoft Word és Excel programok elkészítése milyen nagy teljesítmény volt. Sólyom megköszönte, hogy Simonyi Károly az űrben magyarul szólalt meg, hogy többször is hangsúlyozta magyarságát, valamint azt, hogy az üzletember ösztöndíjat alapított magyar tudósoknak.

Simonyi Károly úgy fogalmazott: nagyon meghatja a kitüntetés és az, hogy Magyarországon így figyelemmel kísérték karrierjét és űrutazását is. Hozzátette: köszöni, hogy itt felismerték, hogy amerikai állampolgársága ellenére mit jelent neki Magyarország, "amelyet mindig a szívében hordoz". Az üzletember egy olyan magyar zászlót vitt ajándékba a köztársasági elnöknek, amelyet lepecsételtek az űrállomáson.

Hétfőn este Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is fogadta Simonyit. A kormányfő - akit elkísért felesége, Dobrev Klára is - a találkozón az Amerikában élő, magyar származású üzletembert egy 1938-ban kiadott Radnóti Miklós kötettel ajándékozta meg. A kötet érdekessége, hogy a költő Szent-Györgyi Albert felségének, Nelli Asszonynak dedikálta. Simonyit a találkozóra elkísérte Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke. Gyurcsány Ferenc és felesége a találkozót követően vacsorán látta vendégül mindkettőjüket a Parlament Gobelin termében.