Hagytak nyomokat a Kádár-sír feldúlói

Vágólapra másolva!
Rongálás miatt nyomoz a rendőrség az ismeretlenek után, akik szerdán megrongálták Kádár János és feleségének sírját, és elvitték a maradványaik egy részét. Kegyeletsértés is történt, de emiatt nem indulhat eljárás, mert a házaspárnak nincs leszármazottja, aki ezt kezdeményezhetné. A sírrongálókat ritkán sikerül elkapni, de a rendőrök már találtak olyan nyomokat, amelyeken elindulhatnak.
Vágólapra másolva!

Miután megvizsgálták Kádár János megrongált koporsójában lévő maradványokat, a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetében csütörtökre virradóra megállapították, hogy több csont, így a koponya is hiányzik - mondta az [origo]-nak Szentendrei Angéla, a BRFK helyettes szóvivője. A maradványokat egy antropológus szakember és igazságügyi orvos szakértő vizsgálta meg. A rendőröknek sikerült olyan nyomokat is rögzíteniük, amelyek alapján megkezdődhet a nyomozás, de további részleteket egyelőre nem árultak el. Nyomravezetői díjat viszont még nem ajánlanak fel - tette hozzá kérdésünkre a sajtószóvivő.

Ismeretlen tettesek szerdán rongálták meg Kádár János és felesége síremlékét a fővárosi Fiumei úti temetőben. A sír márvány előlapját levették, a föld egy részét kihányták, a fémkoporsót kivágták. A temetőben lévő munkásmozgalmi panteonra a következő feliratot írták: "Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat", amely a Kárpátia együttes Neveket akarok hallani című dalának egy sora. A rendőrség arra is keresi a választ, hogy a sírgyalázás és a felirat felfestése között van-e összefüggés.

Csak a rongálás miatt nyomoznak

A VIII. kerületi Rendőrkapitányság rongálás miatt indította el a nyomozást - mondta Szentendrei Angéla. A hasonló esetekben ugyanis két bűncselekményről lehet szó: rongálásról, illetve kegyeletsértésről. Utóbbi miatt azonban azért nem indulhat hivatalból eljárás, mert a kegyeletsértés egy magánindítványra büntetendő bűncselekmény, a rendőrséghez pedig még nem érkezett ilyen indítvány.

A helyettes szóvivő szerint az ehhez hasonló bűncselekményeket nagyon nehéz felderíteni, az esetek többségében nem kerülnek rendőrkézre a tettesek. Mint mondta, általában akkor akadnak a sírrongáló nyomára, ha személyes okból, indulatból követi el cselekményét. A vandalizmus mellett az is előfordult már, hogy a beszámíthatatlan rongáló ott maradt a feldúlt sírnál.

A Munkáspárt jogászokat bízott meg, hogy kiderítsék, a szervezet is megteheti-e a magánindítványt - mondta az [origo]-nak Székely Péter, a párt elnökségi tagja. Az MSZMP egykori főtitkárának ugyanis nincs olyan leszármazottja, aki erre jogosult lenne. Kádár János és felesége újratemetésének a megszervezését is vállalná a Munkáspárt, miután megtalálják a maradványokat - tette hozzá. Arról is beszélt, "nagyon furcsának" tartják, hogy a főváros közepén elhelyezkedő, fegyveres őrökkel védett temetőben előfordulhatott a sírrongálás.

A Kárpátia együttest is megkerestük, a zenekar vezetője elmondta, hogy ezt a dalt a 1956-os események 50. évfordulójára írták. Hangsúlyozták, hogy a történtekhez semmi közük sincsen, leszámítva, hogy a felirat a dalszövegükből származik. Találgatni nem akarnak, de szerintük valószínűleg a kommunista rendszer valamelyik áldozatának a családtagja festette fel a feliratot.

Több biztonsági őr vigyázza a sírkertet

Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt folyamatosan tájékoztatják a Kádár János sírjának meggyalázása miatt indult nyomozás állásáról - mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán. Hozzátette azt is, hogy Kádár János maradványainak visszahelyezéséről a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. egyeztet.

Hagyó Miklós közleményben tudatta, hogy a temetkezési intézet biztosítani fogja a sír helyreállításának költségeit, aminek a lehető legrövidebb időn belül meg kell történnie. A főpolgármester-helyettes intézkedett arról, hogy a Fiumei úti temetőben este nyolc és reggel hét óra között növeljék a biztonsági szolgálat létszámát.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint bűncselekmények megelőzése, felderítése érdekében felszerelhetők térfigyelő kamerák a köztemetőkben, de azokat csak zárás után lehet működtetni.

Gergely Zsófia